Térjünk is rá a lényegre: az 5. hullám egy fogyasztható könyv. Akik pedig életkoruk és érdeklődési orientációjuknak köszönhetően rajongónak ezért a műfajért, azok számára egyenesen kiváló élményt tud nyújtani, mert tagadhatatlan, hogy van egyfajta hatása, stílusa és fazonja a történetnek. Ugyan nem tartozom az utóbbi kategóriába, ám fele annyira sem szenvedtem olvasás közben, mint a Tűzpróba esetében, és ez már óriási dolog. El kell ismernem, hogy a cselekményfolyamnak van egyfajta magával ragadó lendülete. A jelentek és a fejezetek őrjítő sebességgel követik egymást, miközben a világábrázolás is nagyon pontosan, patikamérlegen lett kimérve és kidolgozva. Mindig is kedveltem az utópisztikus „köntöst”, ami ennek a történetnek is nagyon jól állt és a lehetőségeihez mérten a méretére volt szabva. Ehhez nagyon szépen asszisztál a könyvcímében is helyet kapó hullámos-támadási stratégia: a földönkívüliek nagyon tudatosan, nagyon okosan, közvetlen vérontás nélkül kényszerítik térdre az emberiséget. Ebből a szempontból kiemelkedik az inváziós történetek közül.

Amit hiányoltam a filmben - túlságosan elkapkodták ezeket a lépéseket -, azt most itt a végletekig megkaptam: minden egyes támadás nagyon alaposan, részletesen lett kidolgozva, ami sokat segített abban, hogy elhiggyem azt, amit olvasok. A brutalitás, a kegyetlenség és a reményvesztettség, kilátástalanság érzete jóformán lefolyt a lapokról. Ezt a részét élmény volt olvasni. Ami viszont nagyon nem tetszett és alaposan le is rombolta az összképet, az a gyerekes, komolytalan stilisztika és a karakterviszonyok ábrázolása, még úgyis, hogy a szereplők messze jobban ki voltak dolgozva, mint a filmekben. Cassie például – ha nem ömlengett épp – egyáltalán nem idegesített annyira. Sokkal mélyebbre is leástak a jellemében, mint azt előzetesen vártam volna.

Mindentől függetlenül a regény hemzseg a young adult műfajra jellemző - számomra - gyermekbetegségektől. Gondolok itt arra, hogy a dialógusok elég felületesek, felszínesek és tartalmatlanak, míg a romantika faktor számomra túlságosan ízléstelenre sikeredett. Annyival jobb lenne ez a történet – és ha már itt tartunk szinte az összes (Beavatott, Az éhezők viadala) -, ha nem futnánk folyamatosan felesleges és elképesztően hiteltelen szerelmi köröket. Leginkább az a bajom ezzel az egésszel, hogy ezt az eszközt a lusta írók ismeréveként tartom számon. Rick Yancey sok aspektusában remek érzékkel és kellően fantáziadúsan dolgozta ki a történetét, ám láthatóan nem tudta hogyan írja tovább a karaktereinek jellemét. Nem volt kidolgozott megoldása, épp ezért a romantikus közhely „füstgránátot” dobta be erre a célra, ami émelyítően itatta át a lapokat. A Harry Potter szerintem abszolút jól példa arra, hogy miképp lehet tinédzserszereplőkkel ötletesen, fantáziadúsan, kevés klisével dolgozni. A történetvezetés, amire fentebb is utaltam, nagyon jól lett kidolgozva, megszerkesztve, épp ezért jó érzékkel lett a feszültség adagolva, ami végig fent bírja tartani az érdeklődést. A végső cliffhanger esetében viszont ugyanazt éreztem, mint a film esetében: nem érzem azt, hogy kevesebb lennék, ha nem olvasnám végig a teljes trilógiát. Szerencsére a mozis folytatás megtekintésére nem is lesz szükség, ugyanis irtózatosan nagyot bukott Amerikában.

Összességében nem borzasztó a könyv, abszolút tudom ajánlani egy esős, szomorkás napra, mert, ha eltekintünk az ordító hibáktól és a zavaró felületességtől, akkor szórakoztató olvasmány tud lenni.

Rick Yancey: Az 5. hullám
(Eredeti cím: The 5th Wave)

Fordította: Havadi Krisztina
Kiadó: Cartaphilus Kiadó Kft., 2015
3490 Ft

Értékelés: 7/10