asdf

Bryan Singer felturbózott mutánsai erőtlenek

Tíz évvel Az eljövendő múlt napjai után X professzor, Magneto és Mistique kapcsolata még mindig kaotikus, de Apokalipszis ismét összehozza őket, hogy újra kiderülhessen ki melyik oldalon is áll.

Apokalipszis felébred és úgy dönt a világ ismét megérett a pusztulásra, így hát egy jobb világ reményében összegyűjti négy mutáns segédjét, a négy lovast. Természetesen a négy lovas gyengepontját ismerve, hamar befogja őket a melóra, szép ruhába öltözteti őket és képességeiket úgy megsokszorozza, hogy azt hinné az ember, hogy valóban övék a világ. Eközben X Professzor a tehetséges fiatal mutánsok okításával foglalkozik, de a nyugalom hamar véget ér. Ahogy az Amerika Kapitány: Polgárháború-ban, úgy itt is két csapat alakul ki, csak itt nincs meg annyira az összhang. Míg az egyik brigád a világ pusztításán fáradozik, addig a másik meg próbálja ezt megakadályozni. Röviden így foglalható össze az új X-Men mozi szinopszisa.

XMen_jelenetfoto (13)Őszintén szólva, már kezd kicsit unalmassá válni a világ megmentése egy jobb jövőért felállás, amit egy hamis isten (esetünkben: Apokalipszis) indítványozott. A történetben az évezredek óta eltemetett, legyőzhetetlen és halhatatlan Apokalipszis (Oscar Isaac) 1983-ban feltámad, csapatot szervez, és társául fogadja az elvetemült Magnetót is. Céljuk az emberi faj kiirtása, s helyén a saját birodalmuk létrehozása. Bryan Singer és csapata miért nem bírja békén hagyni azt a szerencsétlen Magneto-t (Michael Fassbender)? De komolyan! Ő az egyetlen mutáns, aki állandóan két oldalon harcol és minimum két órás győzködés, na meg a fél világ leigázása kell ahhoz, hogy meggyőzze őt Mistique (Jennifer Lawrence) vagy X Professzor (James McAvoy) hogy hol is van az ő helye.

XMen_jelenetfoto (11)

Az eljövendő múlt napjai után a készítők úgy gondolták, hogy folytatni kell a mutáns mozit, de mindenképp nagyobb durranásra lesz szükség, ahhoz, hogy ne fulladjon az egész unalommá. Sajnos, nem úgy jött össze, ahogy képzelték, mert nem elég, hogy klisékkel teli, kiszámítható és ötlettelen az Apokalipszis, de még iszonyatosan hosszú is. Hiába a látvány, a karakterek, az ide-oda való utazgatás, egyszerűen nem tud annyira izgalmas lenni, mint a korábbi részek. Az amúgy is káoszba fulladó mutáns világ miatt olykor könnyű elveszíteni a fonalat. Időben, térben ugrálunk össze-vissza, egyik pillanatban még az ókori Kairóban vagyunk, aztán egyszer csak a 80'-as években. Kidolgozatlan karakterek, felesleges monológok, egy hiteltelen főgonosz, CGI dömping, néhány akciójelenet és rohadt sok mutáns együtteséből áll a film.

XMen_jelenetfoto (1)

De van pozitívuma is a filmnek, méghozzá Higanyszál (Evan Peters). Egyértelműen ő a legszórakoztatóbb és a 80'-as évekre utaló jellemzőket az ő jeleneteiben érezhettük leginkább. Az eljövendő múlt napjaiból ismert giga szuper jelenetét itt konkrétan hosszabb ideig nézhetjük, mivel ebben sem történt nagy kreatív változás, de még mindig jár a piros pont. Persze az Árnyékot alakító Kodi Smit-McPhee is jócskán hozzáadott ahhoz, hogy ne aludjak el a filmen. Mellettük még James McAvoy alakítását tudnám kiemelni, aki ugyan tök jó volt, de érezhető volt, hogy ezzel a sztorival ő is kínlódik egy picit. Jannifer Lawrence alakváltóként még mindig baromi jól néz ki, de a karaktere olyan szinten megfáradt és élettelen volt, hogy túl soknak éreztem az ő jeleneteit. Baromi jó színésznőnek tartom, de hamar megunja a karaktereit, ha több részről van szó. Ezt az Éhezők viadalában is éreztem, a 3. részre elfáradt. Viszont a Sophie Turner által játszott Jean Grey hiteles volt minden pillanatában.

Összességében az volt az érzésem, hogy ez a mozi a kasszarobbantásról szól inkább, mint a szórakoztatásról. Persze, a látvány valóban brutálisan jól nézett ki, de az X-Men érzéshez nem adott sokat. Hiányzott a karakterek igazi története, hiszen túl sok mutánst vonultattak fel és így sem ismertünk meg mindenkit, túlságosan látványközpontúvá sikeredett. A történet sem vitte előbbre, vagy hátrébb az X-Men-eket. Ez a film arról szólt leginkább, hogy jó néhány mutáns összejött egy kis csete-patéra, hogy megvillantsa képességét, de ezt legalább jól csinálta.

MoziStar: 6/10

X-MEN – APOKALIPSZIS

Eredeti cím: X-Men: Apocalypse
Színes, szinkronizált amerikai film
Gyártó: Twentieth Century Fox
Rendezte: Bryan Singer
Főszereplők: Michael Fassbender, James McAvoy, Jennifer Lawrence, Rose Byrne, Nicholas Hoult, Sophie Turner, Olivia Munn, Oscar Isaac.
Zene: John Ottman
Látvány: Grant Major
Fényképezte: Newton Thomas Sigel
Írta: Michael Dougherty, Dan Harris, Simon Kinberg, Bryan Singer.
Játékidő: 142 perc
Korhatár: 12

Mozibemutató: 2016. május 19.
Forgalmazó: InterCom
Megosztás facebookon