asdf

Elhunyt barátjára emlékszik új filmjével a magyar színész

  • Szerző: Nikk
Nagy Zsolt egy keményfejű, kerekesszékes férfit formál meg legújabb filmjében, a Fekete Levesben. Nyáron kerül a mozikba az alkotás!

A filmben a tavaly elhunyt forgatókönyvíróra, Nagy Viktorra emlékeznek a szereplők. A Nyócker című film forgatókönyvírója 2001-ben a hetedik emeleti lakásából zuhant ki. Így került tolószékbe, ám ő továbbra is sokat dolgozott, végül tavaly májusban nagy fájdalmak között elhunyt.  

 fekete leves: somay
Fotó: Somay Márk

„Miért fontos, hogy emléket állítsak egy elhunyt barátnak? A tisztelet, a hit, a barátság miatt. A körforgás miatt, hogy ha már Ő nem tudta megcsinálni, befejezni, majd mi befejezzük és továbbadjuk. Viktor makacs, elszánt, konok, keményfejű, kölyök, csibész, vándor, álmodozó, férfi, harcos, az éjszaka császára, elesett, gyenge, pengeagyú, szarkasztikus, filozófus, gyerek, EMBER!– mondta Nagy Zsolt.

 fekete leves: somay 2
Fotó: Somay Márk

A Novák Erik rendezte Fekete Leves műfaját tekintve akció-vígjáték lesz, a sztori szerint pedig Zsolt egy anyagi gondokkal küszködő dj lemezlovas, aki diliházban ülő haverjával készül pénzt rabolni. A csapat azonban időközben rájön, hogy több gond van a pénzzel, mint ahogy azt gondolták.

 fekete leves: somay 3
Fotó: Somay Márk

„A Fekete Leves nem egy megtörtént esetet dolgoz fel és a benne szereplő karakterek sem valóságosak, azonban mindenkinél megpróbáltuk a figurát a legközelebb húzni a személyiségéhez. A filmben mindenki a saját nevét használta, szinte folyamatosan improvizáltunk és végig próbáltunk hitelesek maradni a szituációkban. Azt hiszem, az én feladatom volt a  legnehezebb a tolószék miatt, hiszen kevéssé ismerem a sérültek világát még akkor is, ha nagyon jó barátaim ültek vagy ülnek kerekesszékben. Mégis a szerep megformálásához tökéletes alapot adott Nagy Viktor forgatókönyvíró barátom élete, aki sajnos már nem láthatja a filmet.” – tette hozzá Zsolt.

 fekete leves: somay 4
Fotó: Somay Márk

 „Nagyon fontos volt számunkra, hogy a Fekete Levesben megidézzük Viktor szellemét. Azt, hogy a filmben Zsolti tolószékben ül, együtt találtuk ki, nem sokkal a forgatás előtt. Egy deréktól lefele béna karaktert eljátszani egy sportos, egészséges színésznek nagyon komoly feladat. Ráadásul Zsoltnak mindössze három napja volt, hogy gyakoroljon a forgatás előtt. Szerintem teljesen hiteles lett, remélem, Viktor is büszke rá odafönt.” – árulta el Novák Erik.

A filmet június 5-től láthatjátok a mozikban.

fekete leves 1

Csatlakozz közösségünkhöz Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon