asdf

Ezt a katasztrófát röhögve néztük végig

Hazánkban alig ismerik az 1981-ben született fiatal stand up komikust, Amy Schumert, akit eddig leginkább sorozatokban láthattunk: A stúdió, a Félig üres, és a Csajok, azonban a tengerentúlon hatalmas rajongás övezi a Comedy Centralon futó (Emmy-díjas) Inside Amy Schumer című műsorának köszönhetően, aminek ő maga a házigazdája, írója és egyben producere is.

Judd Apatow, rendező (A 40 éves szűz, Felkoppintva) egy rádióműsor keretén belül figyelt fel Amy Schumer-re, és rögvest odáig volt a lány fekete humoráért. A későbbiek folyamán elolvasta Amy forgatókönyvét, ami annyira elnyerte a tetszését, hogy úgy döntött elvállalja a munkát. A Kész katasztrófa főszerepét pedig érthető okokból a 34 éves Schumerre osztotta. A romantikus vígjáték további szerepeiben Bill Hader (Trópusi vihar, Paul), Colin Quinn (Diszkópatkányok, Nagyfiúk 1-2), Brie Larson (21 Jump Street – A kopasz osztag, Don Jon), LeBron James (Törtetők, The LeBrons), John Cena (Lánytesók, 12 menet) és az Oscar-díjas Tilda Swinton (A Grand Budapest Hotel, Holdfény királyság) láthatóak.

A történet szerint Amy (Amy Schumer) és húga, Kim (Brie Larson) kicsik voltak még, amikor szüleik elváltak. Édesapjuk (Colin Quinn) sokszor hangoztatta a lányainak, hogy monogámia nem életszerű. Ezt kővetően 23 évet ugrunk az időben és láthatjuk, hogy az idősebb nővér megfogadta apuci tanácsát. Amy számára majdnem mindennapos rutinná vált az alkalmi szexpartnerek becserkészése, és ő így érzi jól magát. Főnöke (Tilda Swinton) azzal bízza meg őt, hogy írjon egy cikket Aaronról (Bill Hader), aki a híres sportolók kedvenc sportorvosa és hatalmas jövő előtt áll. A közös munka során az újságírónő és a doki nagyon megkedvelik egymást és úgy fest, hogy szerelem van kibontakozóbban kettejük között. Vajon Amy képes lesz változtatni eddigi életfelfogásán és elkötelezi magát Aaron oldalán, vagy nem bír uralkodni vágyain és folytatja a korábbi egyéjszakás kalandokkal teli életét?

kész_katasztrófa (1)

Rég csalódtam ekkorát pozitívan egy filmben, mint a Kész katasztrófában, ami a cím ellenére egy roppant vicces és szórakoztató filmet takar. Már az első percekben magasra teszi a lécet, és a picit hosszúnak tűnő két órás játékidő végéig képes magasan tartani azt. Ugyan romantikus vígjátékról van szó, de az utóbbi műfaj jelenléte erősebben érzékelhető. Előbbi kapcsán nem is egyszerű pár részt kiemelni, hiszen a legtöbb poén abszolút zseniális lett. Ezzel szemben a romantikus jelenetek csöppet klisések lettek, gondolok itt a közös kosármeccs nézésre, fogmosásra, lovas kocsizásra, és ehhez hasonlókra, de ezzel nincs is baj, mert ezek is megmosolyogtatóak. Mindezek tetejébe a drámai képsorok is kellően hitelesek és szívhez szólóak.kész_katasztrófa (4)

Amy-ről kiderül, hogy a lelke mélyén ő is olyan férfira vágyott, aki mellett boldog lehet, csak a korábban megszokott élete miatt furcsa és újszerű volt átélnie mindazt, amelyek egy komoly kapcsolat velejárói. Miután ráébred arra, hogy mennyire odavan az új szerelméért, már saját magának is kénytelen bevallania, hogy a régi énjének búcsút intett, és készen áll a változásra. Schumer jól megírt forgatókönyvének hála kidolgozott és szerethető karakterek köszönnek vissza a vászonról, ezáltal hamar megtalálja mindenki azt a karaktert, akivel szimpatizálni tud.kész_katasztrófa (3)

Amy Schumer remek választás volt a főszerepre, mégiscsak ő írta a forgatókönyvet. Ráadásul saját magáról mintázta a temperamentumos és szókimondó szőkeséget, persze kicsit túlozva a dolgokon. Első komolyabb filmszerepében végig lubickol, hiába kissé unszimpatikus a karaktere, egyszerűen nem tudjuk nem szeretni őt, és drukkolunk, hogy végül összejöjjenek a dokival. Amy Schumer és Bill Hader között szerencsére működik a kémia, így könnyen eladhatóak szerelmespárként. Az Oklahomában született férfi szintén jó alakítást nyújt Aaron bőrében. Hader nem az a tipikus csaj mágnes típus, de nem is az a Quasimodo fajta, inkább az a vicces, elérhető pasi, aki mellett a lányok biztonságban érezhetik magukat. Tilda Swintont elsminkelt beképzelt főnökasszonyként szerepeltetni nagyszerű húzás volt az alkotók részéről. A 2008-ban Oscar-díjjal jutalmazott színésznő minden egyes felbukkanása vidám perceket garantál. A rasszista apaként látható Colin Quinn pályafutása talán legviccesebb mellékszerepében tündököl, akinek a száját jobbnál jobb beszólások hagyják el. A fiatalabb és bölcsebb testvér szerepében Brie Larson nem kapott túl sok időt a kibontakozásra, de amit tudott, kihozott belőle. LeBron James pedig első nagyjátékfilmjében megmutatta, hogy színészi múlt nélkül is lehet valakiből szórakoztató mellékszereplő.

kész_katasztrófa (2)

A műfaján belül a nyár egyik legjobb filmje lett a Kész katasztrófa, ami garantálja a jókedvet mindazok számára, akik beülnek rá a moziba. Egy olyan romantikus komédia, amely nem sokat ígér, de aztán rácáfol erre, és temérdek meglepetéseket tartogat mindenki számára.

MoziStar: 7/10

 

KÉSZ KATASZRÓFA

Eredeti cím: Trainwreck
Színes, amerikai film
Műfaj: romantikus vígjáték
Rendezte: Judd Apatow
Főszereplők: Amy Schumer, Bill Hader, Colin Quinn, Brie Larson, LeBron James, John CenaTilda Swinton 
Fényképezte: Jody Lee Lipes
Producer: Judd Apatow, Barry Mendel

Gyártó: Universal Pictures
Játékidő: 125 perc
Korhatár: 16 

Mozibemutató: 2015. augusztus 27.
Forgalmazó: UIP-Duna

Megosztás facebookon