asdf

Fekete humorral jön a Fekete Leves

  • Szerző: Nikk
Rövidebb, újravágott verzióban kerül a magyar nézők elé a Fekete Leves. A sajátos hangvételű akció-vígjáték érdekessége, hogy mindössze 10 nap alatt forgatták, a szereplők saját nevüket használják, és improvizáltak, valamint, hogy az alkotógárda fizetés helyett tulajdonrészért cserébe vett részt a filmben.

A magyar gengszterfilmként aposztrofált Fekete Levesben a pókerezés miatt anyagi gondokba keveredő DJ diliházban ülő haverját és annak társait hívja segítségül egy pénzrabláshoz, ám az alkalmi csapat hamar rájön, hogy a megszerzett pénzzel több a gond, mint remélték. Drogok, rablás, futball huliganizmus, szerencsejáték, alvilági leszámolás – a fekete humorral fűszerezett film a Novák Eriktől már megszokott stílus elemekből táplálkozik.

A Fekete Levest a Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be, bár akkor még egy kicsit másképp. „120 percről indultunk, négy rövidítés után a film végül 93 perces lett. A kritikusok, a barátaink és természetesen a nézők visszajelzését vettük alapul, és nem komplett jeleneteket vágtunk ki, hanem „körömcsipesszel vagdostunk”, kockáról kockára haladtunk. A számomra kedves, diliházas terápiáról szóló rész nagyobbik fele például áldozatul esett, de tény, hogy egy akciófilmben ez talán kevésbé érdekes” – mondta el Novák Erik, a film rendezője. Az alvilági témájú akció-vígjátékban a színészek saját nevüket használják, improvizálnak a párbeszédekben, így a személyiségük, élettörténetük, problémájuk is megcsillan az általuk megformált karakterben. Szabó Simon és Nagy Zsolt mellett főszerepet vállalt a filmben Máté Gábor, Fátyol Hermina, Perjes Zoltán (DJ Feaky D), Novák Erik, Vágvölgyi B. András és Herczeg Zoltán.


Fekete leves plakat

Nagy Zsolt második alkalommal dolgozik együtt Novák Erik rendezővel, akivel 2006-ban, a Zuhanórepülés előkészítésekor találkozott először. Zsolt most a banda egyik tagját alakítja, a kerekesszékbe kényszerült színészt, aki mindenét elveszítette.  „A Fekete Leves nem egy megtörtént esetet dolgoz fel és a benne szereplő karakterek sem valóságosak, azonban mindenkinél megpróbáltuk a figurát a legközelebb húzni a személyiségéhez” – árulta el Nagy Zsolt. – „A filmben mindenki a saját nevét használta, szinte folyamatosan improvizáltunk és végig próbáltunk hitelesek maradni a szituációkban. Azt hiszem, az én feladatom volt a  legnehezebb a tolószék miatt, hiszen kevéssé ismerem a sérültek világát még akkor is, ha nagyon jó barátaim ültek vagy ülnek kerekesszékben. Mégis a szerep megformálásához tökéletes alapot adott Nagy Viktor forgatókönyvíró barátom élete, aki sajnos már nem láthatja a filmet.”

herczeg zoli

Nagy Viktor, a Nyócker forgatókönyvírója 2001-ben zuhant ki egy hetedik emeleti lakásból és deréktól lefelé megbénult. Tolószékbe kényszerítve is folyamatosan dolgozott, de szervezete tavaly májusban feladta a küzdelmet. „Nagyon fontos volt számunkra, hogy a Fekete Levesben megidézzük Viktor szellemét. Azt, hogy a filmben Zsolti tolószékben ül, együtt találtuk ki, nem sokkal a forgatás előtt. Egy deréktól lefele béna karaktert eljátszani egy sportos, egészséges színésznek nagyon komoly feladat. Ráadásul Zsoltnak mindössze három napja volt, hogy gyakoroljon a forgatás előtt. Szerintem teljesen hiteles lett, remélem, Viktor is büszke rá odafönt.” – árulta el Novák Erik, a június 5-én mozikba kerülő Fekete Leves rendezője.

  Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon