asdf

Godzilla minden eddiginél ütősebb akcióba lendült

A világ legismertebb szörnyetege, vagyis Godzilla végre visszatért és hatalmasabb, keményebb és jobb, mint valaha.

Godzilla neve és persze hírhedt üvöltése mindenhova eljutott a világon, sőt nyugodtan kijelenthetjük, hogy nincs nála ismertebb óriásszörny a mozi történetében. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy a karakter 1954-ben kelt életre Japánban és több tucat filmben szerepelt. Az első amerikai gyártású film 1998-ban érkezett meg Roland Emmerich rendezésében és bár sikeres lett, kivívta a rajongók ellenszenvét, sőt utálatát, hiszen látványos, de semmitmondó alkotás lett. Csoda, hogy Hollywood ilyen sokáig várt, hogy egy épkézláb mozgóképet készítsen egy ennyire ismert figuráról, de most végre eljött az ideje, hogy a szörnyek királya, az egyetlen és utánozhatatlan Godzilla ismét pusztítson.

Godzilla

Már maga a stáblista is mesél nekünk a szörnyeteg előtörténetéről, ha odafigyelünk, nagyon stílusos, képregényszerű montázsokból ismerhetjük meg Godzilla múltját. Aztán elkezdődik a film és apró darabokból rakja össze a történetet, mint egy kirakóst. Sok helyszínen, több szereplővel fut a sztori és jóideig csak sejtésünk lehet arról, hogy mi is történik pontosan, viszont eléggé intenzív ahhoz, hogy ne kaotikussá, hanem pont izgalmassá, rejtélyessé váljon. A történetet nem összecsapják, hanem már a kezdetektől fogva fejtik ki alaposan, több szálból kiindulva, hogy azok a végén összeérjenek és minden értelmet nyerjen. A fő szál azonban a legfontosabb és legérdekesebb mind közül, hiszen ez a szörnyek okozta károk nyomán eluralkodó drámát, konkrétan egy család széthullását és a különböző emberek által átélt traumákat boncolgatja.

Godzilla

Már ezzel az egy jelzőjével több, mint elődjei, hiszen a bugyutaságba hajló szörnypárbajok és egymásra rálicitáló borzalmak helyett most kőkemény és valószerű sztorit kapunk arról, hogy mi történne az emberekkel egy ilyen jellegű támadás esetében. Az egész olcsó bazári műfajt drámai magasságokba emeli, ráadásul a történet vezetése kifejezetten az eredeti Godzilla hagyományait és a klasszikus szörnyfilmek vonulatát követi. Nem mutat sokat, egészen az elkerülhetetlen végkifejletig inkább csak sejtet, nem semmit mondó szörnorigiát kapunk hanem egy tökéletesen kidolgozott drámai történetbe beillesztett gigantikus küzdelmet. A látványra egy másodpercig sem lehet panaszunk, hiszen minden képzeletet felülmúlóan nagyszabású, látványos, de nem tenyérbemászóan olcsó és csak erre alapozó. Még a színeknek is külön jelentésük, sőt nagy jelentőségük van, az egész film hangulatát meghatározzák. A hang pedig egyszerűen zseniális, olyan feszültséget gerjeszt, hogy ahhoz látványra sincs szükség, hogy megijedjünk.

Godzilla

Godzilla igazi diadalmenetet kap, nem csak hatalmasabb, de minden eddiginél jobb is. Soha nem kapott még ennyire alapos és ennyire tökéletes alapot a pusztításra. A színészi játék pedig magával ragadó, Bryan Cranston korunk egyik legzseniálisabb színésze, ezt már a Breaking Bad főszerepével is bebizonyította, most is megmutatja, de Aaron Taylor-Johnson is kiemelkedő alakítást nyújt, hogy csak a főbb szereplőket említsem. Ez a Godzilla egyszerűen magával ragadó és intelligens, de egyben könyörtelen, brutális és feszült filmélmény, ami a rajongóknak kedvez és nem a tömegek átlagigényeit elégíti ki, vagyis mondhatni egy igazi gyöngyszem. Ráadásul a karakter történetének legijesztőbb darabja, tényleg belénk fagy a vér a szörnyek láttán, a hangjuk pedig rá teszi a pontot a végére. Egy valami viszont biztos, ez a film nem tizenkét éven aluliaknak való besorolást érdemelne, annál jóval komolyabb alkotás, még a felnőtt nézőket is a takaró alá kergeti olykor. Egy szóval összefoglalva mestermű, minden szempontból és megközelítésből. A vége pedig nyitva marad, így ha anyagilag is megtérül, akkor a közeljövőben újra megküdzhet majd a vásznon a hírhedt szörnyeteg a következő ellenfeleivel. Őszintén reméljük, hogy így lesz, mert erre az alapra büszkén lehet építkezni, nem egy szokványos tucatfilm, sokkal inkább egy látványos környezetbe helyezett dráma, Godzilla érett műalkotása a mai technika összes előnyét kihasználva. 

Godzilla

Főszereplők: Aaron Taylor-Johnson, Bryan Cranston, Elizabeth Olsen, Juliette Binoche, Ken Watanabe, David Strathairn

Zene: Alexandre Desplat.

Operatőr: Seamus McGarvey

Látvány: Owen Paterson.

Írta: David S. Goyer, Max Borenstein, Dave Callaham, Frank Darabont.

Rendezte: Gareth Edwards

Mozibemutató: 2014. május 15.

Eredeti cím: Godzilla 3D

Színes, szinkronizált amerikai film

Műfaj: akció / kaland / sci-fi

Gyártó: Warner Bros. Legendary Pictures

Játékidő: 123 perc

Korhatár: 12

Csatlakozz közösségünkhöz Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon