asdf

Isten fia idén is keresztre feszül

  • Szerző: P. Kristóf
A History Channel saját gyártású filmjével gondoskodik róla, hogy az idei húsvét se telhessen el a világ legismertebb történetének bemutatása nélkül.

Tavaly hatalmas sikert aratott a Biblia című minisorozat a History Channel műsorán, ezért az alkotók nem álltak meg itt, készítettek egy egészestés mozifilmet is a világ legismertebb történetéből, vagyis Jézus cselekedeteiről, életéről és haláláról. Ugyanazok a szereplők, ugyanazok az alkotók, csupán a keret más, hiszen az otthoni kisképernyős produkciók után ezúttal jóval ambíciózusabb vállalkozásba fogtak, a Passió után egy évtizeddel ugyanazt a történetet bemutatni a mozikban. 

Isten fia

2004-ben Mel Gibson óriási hatású filmje az egyetlen igazán sikeres és végletekig hű feldolgozása lett az Újszövetség legfontosabb történetének, a kereszténység alapját képező tanításoknak, vagyis Jézus életének. Azóta eltelt tíz év és senki sem kísérelte meg újra mozivászonra álmodni ezt, de tévéfilmek, dokuk és sorozatok persze készültek bőven. Igazából az Isten fia jóval szorosabban kötődik ezekhez a televíziós műfajokhoz, mint a mozifilmekhez, ami természetesen elkerülhetetlen, ha a History Channel produkciójáról van szó.

Isten fia

Nagyon sokat akar mutatni, igazából az egész Biblia sorozatot belegyömöszölné kétésfél órába, de emiatt olyan lesz, mint a kisgyerek, aki nem tudja eldönteni, hova szaladjon a vidámparkban, ezért csak összevissza rohangál. A történetnek nincs egy egységes vonala, a már ismert történet valahogy minden eddiginél kaotikusabban jelenik meg, az amatőr színészek miatt pedig még a cselekmények intimitása is elúszik. Jézus karaktere néhol inkább tűnik egy betépett X-Men karakternek, mint isten fiának, igazából a History Channel munkásságából kiindulva minden pillanatban azt vártam, mikor ugrik elő egy felborzolt hajú, magát tudósnak nevező őrült, hogy bebizonyítsa nekünk, Jézus valójában egy űrlény volt.

Isten fia

Azért ilyen nem történik benne, de rendkívüli giccsessége még a legszebb jeleneteket is el tudja rontani, ráadásul Jézus nagyon furcsán viselkedik a film során, de mindent lehetne rá mondani, csak azt nem, hogy isteni. Néhány helyen kicsit eltorzították a történetet, hogy a lehető legpontosabban illeszkedjen a római katolikus egyház dogmájához, így sokszor nem tűnik többnek, mint egy drága és nagyon hosszú reklámfilm, a végére még a támogasson minket adója egy százalékával feliratot is kitehették volna. 

Isten fia

A látványvilága viszont tényleg szépen lett effektelve, ez igazán színvonalas, talán ez az egyetlen tulajdonsága, amely elválasztja egy rosszul narrált tényfeltáró dokumentumsorozattól. Azonban ha valaki mondjuk a porontyának szeretné megmutatni, hogy a nyúlon túl miről is szól a húsvét, akkor ideális választás lehet, mert sokszor gyermeki bárgyúsággal és egyszerűséggel dolgozza fel a témát és bár a keresztrefeszítés elkerülhetetlenül brutális, de közel sem annyira, mint mondjuk a Passió esetében volt.

Isten fia

színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 138 perc, 2014 (12)

rendező: Christopher Spencer
forgatókönyvíró: Richard Bedser, Christopher Spencer, Colin Swash, Nic Young
zeneszerző: Lorne Balfe
operatőr: Rob Goldie
producer: Richard Bedser, Mark Burnett, Roma Downey
vágó: Robert Hall

szereplők:
Diogo Morgado (Jézus)
Amber Rose Revah (Mária Magdolna)
Joe Wredden (Júdás)
Sebastian Knapp (János)
Paul Knops (Ádám)
Darcie (Éva)
David Rintoul (Noé)
Gary Oliver (Ábrahám)
William Houston (Mózes)
Stewart Scudamore (Ramszesz)
Nonso Anozie (Sámson)
Conan Stevens (Góliát)

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. 
Csatlakozz közösségünkhöz 
a Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon