asdf

Jennifer Aniston menti meg az Anyák napját?

Ez most ugyan nem Valentin nap, és nem is a Szilveszter éjjel, viszont az alapkoncepció egy az egyben hozza az imént említett filmekből megismert script jegyeit. Egy film, ami tele van menő színészekkel, több kis történetet ismerünk meg, majd a végén összefutnak a szálak. Ismerős? Az Anyák napja bájos, megmosolyogtató, de lényegében semmi újdonsággal nem szolgál.

Úgy tűnik, a rendező, Garry Marshall imádja az ünnepnapokat és több történetet bele tuszkolni egy sztoriba. Ez még rendben is van, de a korábbi sikertlen Valentin nap (2010) és a Szilveszter éjjel (2011) után senki nem szólt neki, hogy elég lesz?! Hiába az A-litás színészek, hiszen a Richard Curtis rendezte Igazából szerelem (2003) már kiaknázta az ilyesfajta romkom-okban rejlő lehetőségeket. Így az Anyák napja nem tud más lenni, csak egy fordulatokban és ötletekben hiányos limonádé mozi. Kiszámítható és felejthető.

anyák-napja-film (34)

Na, de miről is szól ez a sztárokat felvonultató romantikus vígjátéknak kikiáltott film?! Sandy (Jennifer Aniston) nemrég vált el férjétől, Henrytől (Timothy Olyphant), és kénytelen megemészteni, hogy az exe egy nála fiatalabb, dögös nőt vett el feleségül. Tina (Shay Mitchelljelenléte nem csupán hiúságában, de anyai érzéseiben is sérti Sandy-t. Versengés veszi kezdetét, amelyből a készítők próbálták a legtöbb vicces szitut kihozni és hellyel-közzel sikerült is, de a nevetéstől leesni a székről nem fog senki. Jennifer Aniston akarja vagy sem, a Jóbarátok féle Rachel-től már nem fog megszabadulni, amit a filmben is érezhettünk. Ugyan jó pár évvel idősebb a színésznő, de hozta azt a hisztis Rachel-t, akit megismertünk anno.

Az édesanyját nem ismerő fiatal anyuka, Kristin (Britt Robertson - Holnapolisz, Elpuskázva) egy ideje hezitál, hogy igent mondjon-e pasijának, aki mindennél jobban szereti őt. Tök felesleges "konfliktus", ráadásul a színésznő sem volt túl jó választás. Hiteltelen és kidolgozatlan a karaktere. A látszólag tökéletes Miranda (Julia Roberts) ezer wattos mosolyával és béna frizurájával amerikaiak millióit csábítja ékszervásárlásra, azonban nagy árat fizetett a karrierjéért. Egyetlen közeli hozzátartozója az ügynöke, Lance (Hector Elizondo). Iszonyatosan meglepő módon feltűnik Miranda lánya, akit még tizenévesen örökbe adott, és akinek minden vágya, hogy végre megismerje vér szerinti édesanyját. Bumm! Óriási spoiler! (Sorry!) Kettejük története próbálja kicsalni a könnyeket a nézőből, de gyenge próbálkozásnak bizonyult.

anyák-napja-film (21)Aztán ott van még a férjét a szülei előtt eltitkoló Jesse (Kate Hudson), aki egy indiai származású férfihoz ment feleségül (Aasif Mandvi), akinek azt kamuzta, hogy rasszista anyja, Flót, már nem él. Ám Jesse szülei úgy döntenek, hogy meglepik őt és leszbikus testvérét, Gabit anyák napján. A káosz és a konfliktus nem marad el. Családi csete-paté alakul ki, amiből még nagyobb galibába keveredik a család. Ilyet is láttunk már. Beszólogatások és durcás megnyilvánulások követik egymást.

A két lányát nevelő Bradley (Jason Sudekis) napjait gyász árnyékolja be és ez az első anyák napja gyermekei anyja nélkül. Még nincs egy éve, hogy özvegyen maradt és olyan kihívásokkal kell szembenéznie, mint a tamponvásárlás és a kamaszkorú hódolók szemmel tartása. Kollégái folyton nyagatják, hogy randizzon, de ő csak magányra vágyik. Jason Sudeikis, a Családi üzelmek mókamestere magához képest gyengébb volt, de láthatóan a közös jeleneteket Jennifer Aniston-nal élvezte a legjobban.

anyák-napja-film (35)A Micsoda nő! rendezőjének új filmje virágcsokorba foglalt kedves kliséhalmaz. Míg a Julia Robert és Richard Gere féle romantikus Micsoda nő! tele volt érzelemmel és erővel, addig az Anyák napjában több a bugyuta és feleleges jelenet. Lássuk be, a direktor úr elfáradt és a dráma virágszirmai elszáradtak. Rutinosan építette fel az Anyák napját, de a valósághoz nem sok köze van. Szeretnénk azt hinni, hogy reális életutakat mutat be, de ez nem így van. Azon felül, hogy a színészek hozzák a kötelezőt és biztos jól érezték magukat a forgatáson, van értékelhető momentuma is a filmnek. Állati jó volt a Micsoda nő! című filmre való utalás és hogy Julia Roberts partnere Hector Elizondo volt, picit megidézte a film hangulatát, már csak Richard Gere hiányzott. Emellett, Jannifer Aniston volt a legkiemelkedőbb, akire talán még emlékezni is fogunk a filmből. Mondhatni, ő menti meg ezt az ünnepnapot.

Az Anyák napja próbál rámutatni, hogy az anyukáknak milyen fontos szerepe van a családban és ez mindenképp sokakat ösztönözhet egy közös mozizásra az édesanyjukkal. Ha nem szeretnéd Anyák napi verssel megríkatni anyukádat, hanem egy könnyed szórakozást ajándékoznál neki, akkor ez a film jó választás lesz. 

MoziStar: 5/10

ANYÁK NAPJA

Eredeti cím: Mother’s Day
Műfaj: romantikus vígjáték
Rendezte: Garry Marshall
Szereplők: Jennifer Aniston, Kate Hudson, Julia Roberts,
Jason Sudeikis, Hector Elizondo, Timothy Olyphant, Britt Robertson, Sarah Chalke, Aasif Mandavi 
Forgatókönyv: Tom Hines, Lilly Hollander, Anya Kochoff, Matthew Walker
Operatőr: Charles Minsky
Zene: John Debney
Korhatár: 12

Bemutató dátum: 2016. április 28.

Forgalmazó: Freeman Film

Megosztás facebookon