asdf

Kontroll

  • Szerző: P. Kristóf
Csányi Sándor a héten Coming outol a mozikban, ezért úgy döntöttünk, ezúttal egy magyar filmet, a Kontrollt választjuk, így összekapcsolva a Heti kedvenc és a Hungarikum elnevezésű rovatainkat.

A Kontroll talán az ezredforduló óta az egyik legtöbbet vitatott és elemzett magyar film. Antal Nimród első nagyjátékfilmjének zsenialitását jellemzi, hogy már maga a műfaja is meghatározhatatlan. Egyesek akció-thrillernek, míg mások vígjátéknak tartják, de akadnak olyanok is, akik szerint a valaha készült legjobb BKV reklám. Szerintünk kicsit mindenkinek igaza van, miközben az egészet átjárja Jancsó Miklós Kapa-Pepe párosának kaotikus túlvilági miszticizmusa. Ettől az egész film rendkívül sokrétegű és szürrealista lesz, amit sokan nem erényként, hanem a film legkomolyabb hibájaként róttak fel.

Kontroll

Ha egy alkotás ennyire megosztja a nézőket, akkor az már önmagában azt jelenti, hogy jól sikerült, elérte a célját. A rendező saját elmondása szerint fő témája a jó és a rossz örökérvényű harca volt, ezt helyezte bele a budapesti metró világába. Ugyanakkor mindez nem a mi síkunkban, hanem egy fiktív világban játszódik, ezért a helyszíneket megváltoztatták, sokszor például egy jelenetet több megállóban vettek fel és utólag egyesítették a képkockákat. A történet főszereplője Bulcsú (Csányi Sándor), aki jegyellenőrként dolgozik. A fenti világ problémái elől menekült le a föld alá, ígéretes pályát hagyva maga mögött, éjszakáit is a peronon tölti, nem képes visszatérni a fény világába. 

Kontroll

Általa lép be a történetbe a lélektani szál, amely komoly drámai felhangot ad a műnek. Ugyanekkor ezzel párhuzamosan megjelenik a humor is ellenőrtársai tipikusan magyar figuráin keresztül. Mindeközben egy rejtélyes elmebeteg gyilkos a metró alá löki a kiszemelt utasokat, így a thriller vonulat is előkerül. A groteszk helyszínek és a fény szokatlan felhasználása a film zenéjével kiegészülve hátborzongató és iszonyatosan egyedi hangulatot kölcsönöz neki. A főhősünk számára ezúttal is a szerelem jelenti az egyetlen kiutat és a feloldozást. Nagyszerűen szövögeti a cselekmény ezeknek a nehezen összeegyeztethető stílusoknak a szálait egy tökéletesen egyedülálló keverékben.

Kontroll

A Kontroll teljesen új megvilágításba helyezte a magyar filmkészítést. Az elsőfilmes Antal Nimród olyat alkotott, amire korábban még nem volt példa nálunk, mindezek tetejében pedig telepakolta filmjét a kor legismertebb hazai színészeivel. Meg is lett az eredménye, külföldön is ismertté vált, számtalan díjat kapott, többek között A Cannes-i Filmfesztiválon, a Chicago-i Nemzetközi Filmfesztiválon, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon és a Koppenhágai Nemzetközi Filmfesztiválon is. Az amerikában nevelkedett magyar rendező a siker után visszatért Los Angelesbe, ahol azóta sorra rendezi a hollywoodi szuperprodukciókat, ezzel jelenelg az egyik legsikeresebb magyar filmessé válva. 

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon!

Megosztás facebookon