asdf

Magyar siker a 67. Cannes-i Filmfesztiválon

  • Szerző: Csákó Zsuzsi
  • Forrás: IC Press
Szombaton mutatták be a 67. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon Mundruczó Kornél új filmjét, a Fehér Isten (12E) című thrillert. A rendező mellett a két főszereplő, Psotta Zsófia és Buddy (a filmben Hágen) kutya is a vörös szőnyegen vonultak fel. Az újságírók és a fotósok egyaránt odáig voltak az alkotókért és a filmért is.

Mundruczó Kornél történelmet csinált. Sokféle filmes hajolt már meg a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál tengerparti fesztiválpalotájának nagytermében, de kutya még nem köszönte meg a tapsot. Május 17-én, Mundruczó új filmje, a Fehér Isten vetítése után ez is megtörtént.

feheristen_cannes01

Persze, nem véletlenül: a film ugyanis arról szól, hogy az egy rendelet miatt utcára dobott korcs kutyák összefognak, és fellázadnak az ember ellen. A történet középpontjában egy kislány és az ő négylábú kedvence áll: ők keresik egymást az egyre ijesztőbb forgatagban.

feheristen_cannes02

A különlegesen igényes cannes-i közönség egyöntetűen lelkesedett a filmért.

Az egyik legfontosabb filmes szaklap, a Variety szerint: „Mundruczó hatodik és legjobb filmje érzelmileg felemelő, technikailag pedig mesteri” „Ennek a filmnek jó a szimata, és harapós” – teszi hozzá a Guardian tudósítója. A Cineuropa egyenesen „virtuóznak” nevezi Mundruczót, aki „megdöbbentő és kemény” filmet készített.

feheristen_cannes

Az Un Certain Regard szekció vetítése után hosszú taps köszöntötte az alkotókat, és nemcsak a rendező, hanem a 14 éves Psotta Zsófia is sok autogramot adhatott. A kutya addig büszkén tűrte, hogy fotózzák.

Főszereplők: Psotta Zsófia, Zsótér Sándor, Thuróczy Szabolcs, Gálffi László, Nagy Ervin. Fényképezte: Rév Marcell. Zene: Asher Goldschmidt. Írta: Wéber Kata, Mundruczó Kornél, Petrányi Viktória. Rendezte: Mundruczó Kornél

Mozibemutató: 2014. június 12.

Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon