asdf

Óriási sikert aratott Reisz Gábor filmje a CineFest-en

  • Szerző: MoziStar
  • Forrás: Cinefest
Zsúfolásig megtelt nézőtér fogadta Reisz Gábor VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című nagyjátékfilmjének első magyarországi bemutatóját a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A vetítést követően a közönség vastapssal köszöntötte a rendezőt, aki lelkesen számolt be a filmhez kapcsolódó gondolatairól, érzéseiről.
"Egyáltalán nem gondoltam, hogy ez a film nemzetközi pályát fog befutni, az volt a fontos számomra, hogy a magyar közönség értse és szeretni tudja ezt a filmet" – mondta Reisz Gábor, aki az alkotásnak nemcsak a rendezője, hanem az operatőre és forgatókönyvírója is volt. Hozzátette, döbbenetes számára a film sikere, hiszen ebben az évben nyolc országban összesen tíz fesztiválra hívták meg. Beszámolt továbbá arról, nem volt kérdéses számára, hogy Budapestet válassza a film elsődleges helyszínéül, hiszen a hibáival együtt szerelmes a városba. A történet másik színteréül olyan helyet szeretett volna választani, ahol az elmúlt időben hosszabb időt töltött el. Így esett a választás Lisszabonra, ahova a rendező egyetemi évei alatt Erasmus program keretein belül utazott. 

A film egyik érdekessége, hogy a főbb szerepeket Reisz Gábor barátai, valamint azok ismerősei alakítják. A történet főszereplője Áron, aki az egyetem elvégzése után nem igazán tudja, mihez is kezdjen az életével. Mivel nincs munkája, szülei anyagi támogatására szorul, akik ezért cserébe természetesen mindenbe beleszólnak. Áron nem képes megbirkózni azzal a ténnyel, hogy barátnője, Eszter elhagyta, ezért családja és barátai előtt is titkolja a lány elvesztését. A 30. születésnapjára szervezett összejövetelen rájön, hogy Eszternek van valakije, és teljes kétségbeesésében alaposan a pohár fenekére néz. Amikor reggel magához tér, szembesülnie kell azzal, hogy az átmulatott éjszaka alatt vásárolt egy repülőjegyet Lisszabonba. Az első kétségbeesést követően úgy dönt, hogy elfogadja a kihívást és nekivág az ismeretlennek.
van-valami-furcsa-es-megmagyarazhatatlan1
A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan nyáron már nagy sikerrel szerepelt a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon, és most a CineFest-en is meghódította a közönség szívét
 
A filmet 2014. október 30-ától vetítik a magyarországi mozik.
Megosztás facebookon