asdf

Sebeket tép fel, barátságokat rombol le a Polgárháború

Azoknak, akik régóta eljátszadoztak a gondolattal, hogy milyen lenne, ha a Marvel szuperhősei egymásnak feszülnének, és a képességeikkel trükközve játszanák ki egymást, akkor jó hírünk van, az Amerika Kapitány - Polgárháború kiválóan prezentálja a hőseink közötti feszültséget, azt, hogy mennyire sebezhetőek és egy gigászi csatát. Végre nem a világ megmentése a tét, hanem egy jól összeszokott csapat fennmaradása.

A tél katonjája után, idén a Polgárháború alcímre hallgató sztorival tér vissza Amerika Kapitány, Russo testvérek (Anthony és Joe Russo) dirigálásában. A tesók már a tél katonájával is nagyot robbantottak, így még nagyobb várakozás övezte a harmadik részt. Valamit tudnak a srácok, hiszen az Amerika Kapitány: A tél katonája a legjobb Marvel-film volt eddig, a Bosszúállók első része mellett.

captain-america-civil-war-2016 (4)

A képregényeket nem olvastam, de a Marvel filmeket nagyon bírom és kíváncsian vártam, hogy milyen okai lesznek annak, hogy Steve Rogers (Chris Evans) és Tony Stark (Robert Downey Jr.) ennyire megorrol egymásra. Az már előzetesen kiderült, hogy az alapkonfliktust az okozza, hogy a kormány nem nézi jó szemmel, hogy a szuperhősök rendre iszonyatos rombolást hagynak hátra egy-egy világmegmentő akciójuk során, amelyek tragikus következményekkel, civil áldozatokkal járnak, de hőseinket nem vonja felelősségre senki. A fejesek egy olyan egyezményt szeretnének aláíratni a Bosszúállók tagjaival, amellyel felügyelik és koordinálják tevékenységeiket, ezzel elkerülve a hatalmas pusztítást, illetve elébe menve az önbíráskodásnak. Mindez, olyan változásokat idéz elő, amelyben nem csupán kétté oszlik a csapat, de az eddig biztos alapokon álló Bosszúállók "egyesület" végérvényesen elveszítheti jelentőségét erkölcsileg és politikailag.

Aki ismeri a karaktereket, az simán gondolhatja, hogy a mindig önfejű és olykor önző Tony Stark lesz az első, aki ellenzi majd az Egyesült Nemzetek Szervezetének ezt az indítványát, de úgy tűnik Vasember megelégelte, hogy ártatlanok vére tapad a páncéljához, főleg az Ultron program incidense után. Rogers Kapitánynak is megvannak a maga indokai, hogy ne álljon be mások irányítása alá, szerinte rosszabb lenne így az emberiségnek. Amerika Kapitány mindig is különc volt és sok dolgoban nem értett egyet Tony Stark-kal, ami most teljesedik ki igazán. Fontos megemlítenem, hogy nem csak a különböző nézeteik miatt mérgesedik el a helyzet. A történet nem csupán ennyiből áll, de spoilerezni nem szeretnék, a lényeg, hogy mély sebeket tép fel Amerika Kapitány és Bucky Barnes (Sebastian Stan), vagyis A tél katonája kettőse, amely fokozza majd feszültséget a jövőben is, ami a Marvel Univerzumot illeti. Ezt a drámai fogást használja ki Daniel Brühl által megformált Helmut Zemo, mint főgonosz. Neki "köszönhetjük", hogy egymásnak mennek a szuperhősök. Egyébként, ő nem tipikus világuralomra törő főgonosz, ő csak egy hétköznapi ember, hétköznapi gondokkal, de a szálakat nagyon jól összekuszálja. Igazi becstelen briganty.
captain-america-civil-war-2016 (8)
Bár az Amerika kapitány önálló filmek eddig mind az eredettörténet és a történelmi kalandfilm jellemzőit tudhatta magáénak, és ez jelen esetben sincs másként, de a Polgárháború inkább már a Bosszúállók féle filmek felé kacsingat, Hulk és Thor nélkül. A Polgárháború alcímet is enyhe túlzásnak érzem, hiszen a cselekmény az eddig korlátlan hatalommal rendelkező igazságosztók köré fonódik, leginkább Steve és Tony (belső és külső) harcára kihegyezve. A nézőre van bízva, hogy melyik oldalra áll, hogy kinek van igaza, amit nem lehet eldönteni, mert mindkét team alátámasztja az egyezmény előnyeit és hátrányait. A csapat "felosztása" néhol zavaros, hiszen az nem derül ki, hogy például Hangya (Paul Rudd) és Sólyomszem (Jeremy Renner) miért pont a Kapitány csapatát erősíti. Bucky (Sebastian Stan) és Falcon (Anthony Mackie) egyértelmű, Wanda (Elizabeth Olsen) semmiképp sem vetné magát irányítás alá, hiszen brutális ereje miatt szigorú őrizet alatt állna, így hát a Kapitányhoz húz.
civil-war-rogers-stark
Tony mellé áll Vízió (Paul Bettany), aki még pörköltet is megpróbál főzni, amellett, hogy Skarlát Boszorkány/Wanda őrzője lett. Sajnos nem sok szerep jutott neki. Inkább csak statisztaként funkcionált ebben a Marvel operában. Fekete Özvegy (Scarlett Johansson) talán a zűrös múltja miatt, de Tony-nak adott igazat. Hadigép (Don Cheadle), aki mindig Tony mellett állt, vállalva minden kockázatot, most sem tett másként. Fekete Párduc (Chadwick Boseman), akit édesapja halálának bosszúja hajtja (amiért úgy tűnik Bucky a felelős) az egyik legizgalmasabb új karakter. Elegáns és rejtélyes. Végezetül az ifjú Pókember (Tom Holland), akiért maga Tony Stark megy el. Szellemes belépőjével máris szimpatikussá vált az új Pókember, mert bevallom, eddig nem nagyon rajongtam érte. A Polgárháborúban viszont Pókember és Hangya is nagyot nőtt a szememben, igaz, csak beugranak egy kis bunyóra, és tovább is állnak, de szó szerint ellopják a show-t. Tom Holland ígéretes pókháló dobáló szuperhős. Nagyon jót alakított, jó választás volt.
 
Amit nagyon sajnáltam, hogy a Steve Rogers és Sharon Carter (Emily VanCamp) románca kidolgozatlan és összecsapott volt. Annak idején Emily VanCamp még Everwood-ban (Családi sorozat, amit ajánlott megnézni! 2002-2006) romantikázott Amy Abbott-ként Ephram Brown-nal (Gregory Smith), és kislányos bájából semmit sem veszített, de a Polgárháborúban olyan volt, mintha fájna nekik ez a flörtölős akármi. Így, ebben a formában kettejük kibontakozása felesleges volt.
captain-america-civil-war-2016 (21)
Anthony és Joe Russo rendezőpáros remekül egyensúlyban tartotta a drámai, a humros és az akciójelenteket, úgy, hogy nem ment egyik a másik rovására. Emellett hozza a megszokott szuperhősös filmek jegyeit, de itt megváltoznak az erőviszonyok, érzelmileg is jelentős átalakulások mennek végbe, amelyek hatással lesznek a Bosszúállok-ra a későbbiekben. Nagyon emberi és emberi problémákat felvető lett az új Marvel mozi, amitől még szimpatikusabb lett. A szuperhősöknek is van lelke, ami bizony sokkal sebezhetőbb, mint a teste. Amerika Kapitány, Vasember és Bucky hármasa hordozza magában a legdrámaibb jegyeket, illetve az egyik legütősebb harci jeletet is. Nem is tudtam melyiküket sajnáljam jobban. Tony Stark nem hozta a szokásos formáját, a mindig oda mondógatós laza csávót, helyette kaptunk egy sokkal érzelmesebb Vasembert.
 
Az Amerika Kapitány - Polgárháború összességében egy nagyon izgalmas, újító Marvel mozi. Az alapkoncepciója veszettül ötletes és kidolgozott, jár érte a dicséret. Na, de a reptéri összetűzés a legcsúcsabb, amire biztosan sokáig fogunk emlékezni! Nem csak püfölő orgiát nyomnak, de üdítő, pimasz és szellemes dialógussal is kóstolgatják egymást. Király volt!


MoziStar: 9/10

AMERIKA KAPITÁNY - POLGÁRHÁBORÚ

Eredeti cím: Captain America: Civil War
Rendezte: Joe Russo és Anthony Russo
Főszereplők: Chris Evans, Robert Downey Jr., Scarlett Johansson, Elizabeth Olsen, Jeremy Renner, Jeremy Renner, Sebastian Stan, Don Cheadle, Anthony Mackie, Paul Bettany, Tom Holland, Paul Rudd, Emily VanCamp
Forgatókönyvíró: Christopher Markus, Stephen McFeely
Operatőr: Trent Opaloch
Zene: Henry Jackman
Producer: Kevin Feige
Vágó: Jeffrey Ford
Korhatár: 16

Magyarországi bemutató: 2016. május 5.
Forgalmazó: Forum Hungary
Megosztás facebookon