A vasforgatókönyv ellenére nem annyira klausztrofób a történet

Az elején nagyon féltem attól, hogy A nagy dobás-hoz hasonlóan a Pénzes cápa sem lesz több az amerikai mocskos, bűnös pénzvilág újabb olcsó kivonatánál. Ugyan a formátumán tetten érhető volt a „szülőföldjének” ismertetőjegyei, szerencsére a nagy igazságok és a sablonos értékítélet helyett inkább csak egy korrekt módon összerakott zsáner filmet kaptam. Pedig a pilot önmagában nem túl sok kreativitást és ötletességet tartogatott: a Money Monster című szórakoztató tőzsdei talk show házigazdáját - a stábbal együtt -, Lee Gates-t (George Clooney) élőadásban túszul ejti egy fiatal befektető, Kyle (Jack O’Connell), aki az elúszott befektetést jött számon kérni a tanácsadón, aki adásról-adásra tuti biztos tippekkel bombázza a nézőket. Hamar kiderül, hogy nem algoritmus, hanem emberi ujjlenyomat okozta az utóbbi évek egyik legnagyobb részvénykudarcát. Innentől pedig már ki lehet találni!

Bármennyire is egy kaptafa-szagú a történet, Jodie Foster-nek a többé-kevésbé jól működő scriptjével sikerült felfrissítenie a formulát. A dialógok, a teátrális jelleg ellenére, humortól és súlytól bővelkedett, míg a drámai pontok is szépen kivehetőek voltak, még akkor is, ha a könyv a Syd Field-féle szabályrendszer és működési elv szerint volt felépítve. Ergo semmilyen kreatív fordulat és ötletes szerzői szenvedély nem volt benne. Általánosságban és jó értelemben véve elmondható, hogy bábeli „motívumkatyvasz” a Pénzes cápa: rengeteg témából és felhasznált ötlethalmazból merít. A túszdráma-motívumtól kezdve a tőzsdei manipulációig a készítők szinte minden színt felhasználtak a műfaji palettáról. Amivel viszont tényleg jól játszottak az a suspense. A történetben rejlő fesztültséget patikamérlegen mérték ki, és ültették át a néző tudatába. Bár a „nagy csavart” - ami inkább csak kötelező szemfényvesztés - egy hatodikos kisgyerek is kitalálhatja, olyan nyilvánvaló és átlátszó. viszont láthatóan nem is erre fektették a nagyobb hangsúlyt. Inkább az odavezető útra és a végső feloldozásra helyezték a fókuszt, ami tényleg kapott egy kellemes köntöst a stúdiós jellegtől.

A karakterek kidolgozottságával már sokkal komolyabb gondjaim akadtak. Sajnos egyetlen figura sem lett több kétdimenziósnál. Egyedül csak Kyle-ra fektettek nagyobb hangsúlyt, viszont érezhetően vele is csak azért foglalkoztak többet, mert a konfliktust, ami nélkül nincs sem dráma, sem film, az ő személyes drámája gerjesztette orkánerejű sztorivá. Ettől függetlenül egyáltalán nem több ő sem kétdimenziós figuránál, viszont a többiekhez viszonyítva sokkal alaposabban lett kidolgozva és árnyalva. Amit nem értettem, hogy miért kellett bele erőltetni a cselekménybe George Clooney és Julia Roberts között húzódó, erősen levegős drámát. Teljesen felesleges volt, ráadásul kidolgozatlanra, színtelenre és tompára sikeredett. Fabuláról, a script mögött meghúzódó többlettartalomról nem igazán lehet beszélni, mert csak nagyon halványan domborodik ki a szavak és a tettek mögül. Elhangzik a jól ismert himnusz, miszerint az átlag közember nem több egy gyalognál a pénzemberek dollárszignós sakktábláján. Ezt eddig is tudtuk.

Profin összeválogatott szereplőgárda

Szakszerű. Ezzel a jelzővel lehetne leginkább jellemezi a Pénzes cápa castját. George Clooney és Julia Roberts a szakma legjobbjai közé tartozik, így számukra semmilyen problémát nem jelentett a habkönnyű szerepeik megformálása. Előbbi élvezte a ripacs showman szerepét, ami őszintén szólva jól is állt neki. Jack O’Connell-ről tudjuk, hogy tehetséges fiatalszínész - nálam örökké a Skins Cook-ja marad -, és most is lelkesen, odaadással játszotta a reményvesztett kisembert, aki úgy táncol, ahogyan a nagyok fütyülnek.

A gyenge és semmitmondó előzetesek ellenére, a Pénzes cápa egyáltalán nem borzasztó film. Abszolút nézhető, nyári töltelék popcorn-thriller, de ennél semmiféleképpen sem több. Egyszer meg lehet nézni, de sosem lesz kultusz vagy emlékezetes darab.

MoziStar: 6/10