asdf

Shailene Woodley látványosan lázad

Egy franchise folytatását szinte mindig nagyobb várakozás övezi, mint egy szimpla moziét, a készítők és a rajongók részéről egyaránt, előbbi leginkább a bevétel miatt, utóbbi pedig az élmény miatt. Valószínűleg a bevétel nagyobb lesz, mint az élmény.

A beavatott sorozat folytatásaként A lázadó próbálja felülmúlni elődjét, hol látványal, hol pedig a történettel. Nehéz megmondani, hogy melyik a jobb vagy rosszabb, mert ingadozik mindkettő. A lázadó látványban erősebb. A beavatott inkább a társadalmi rendszert mutatja be. Viszont a filmhez tuti recept: Shailene Woodley, aki Az éhezők viadalának hősnőjéhez, Jennifer Lawrence-hez hasonlóan válik egy felkelés vezérévé. A beavatott Neil Burger (A mágus, Csúcshatás) vezénylete alatt jött össze, idén Tris történetét Robert Schwentke (Red, R.I.P.D. - Szellemzsaruk) folytatta.insurgent (14)Hogy alakult Tris (Shailene Woodley) és Négyes (Theo James) élete? Elfajzottságukat felvállalva bújkálva élnek a Barátságosok között, mind addig, amíg Jeanine (Kate Winslet) emberei felbolygatják az eseményeket azzal, hogy az Elfajzottakat gyűjtik be sorra. Ennek legfőbb oka, amellet, hogy nem illenek be a társadalomba, hogy van egy titok doboza a góré asszonyságnak, amit csak egy Elfajzott képes kinyitni. Hosszas kergetőzés és tesztelés után kiderül, hogy csak a 100%-ban elfajzott képes a tesztet végig csinálni, amely a titok nyitja is egyben. Mily meglepő, hogy Tris lesz a kulcs a ládikához. Így hát Tris és bandája megint futhat ezerrel, hisz a vonat nem vár. Már A beavatottban sem volt annyira jófej Peter (Miles Teller), a dobos a Whiplash-ből, aki segít Jaenine-nek kézre keríteni Tris-t.insurgent (19)Vicces egyébként, hogy Miles Teller nem komázza Shailene Woodley-t, és még ott van Ansel Elgort is, aki a tesóját, Caleb-et játssza Tris-nek, aki most ugyan Négyessel kavar, de korábbi filmekben az említett két fiúval is alkotott már szerelmes párt (Miles Teller - Az élet habzsolva jó, Ansel Elgort - Csillagainkban a hiba). Woodley kisasszonynak a triumvirátus közül Miles Teller-rel és Ansel Elgort-tal is működött a kémia, de Theo James piskóta. Ez azért érdekes, mert A lázadó tipikusan az a tini film, amiben a romantika keveredik az akcióval, viszont itt jóval erősebb az akció, a romantika pedig épp hogy pislákol a főszereplők között. Oké, hogy itt nem is a romantikán van a hangsúly, de ne azt kelljen már nézni, hogy "kényszer" ez a románc.

insurgent (7)Shailene Woodley a lelke az egész filmnek. Keményebb, mint valaha és bárkivel szembe száll. Szerelmes is tudna lenni, ha lenne hozzá partner. Látszik, hogy a Theo James-szel való közös jelenetek nyögvenyelősen mentek, de a bunyó vagy rohangálás meg se kottyant neki. Woodley karakterében az a legjobb, hogy az embernek olyan érzése van, mintha a szomszéd lányt látná, aki tegnap még önfeláldozó volt, ma meg a szabadságáért harcoló karakán csaj. Nincs az egekig magasztalva. Ugyanúgy fél, mint bárki más, de tudja, hogy bátornak kell lennie, ha túl akarja élni és meg akarja menteni társait. Persze érdemes még megemlíteni Kate Winslet-et, aki nélkül nagyon sablonos lett volna a film. Annyira kiszámítható a karaktere, hogy nehéz lenne többet kihozni belőle, de neki sikerült. Miles Teller-re a Whiplash óta máshogy tekintek, jobban érdekel, hogyan fog alakulni filmes karrierje. Ugyan itt nem alakított hatalmasat, de jön a Fantasztikus négyes...insurgent (12)

A lázadó egyik legnagyobb hibája, hogy a jelenetek nem követik egymást logikusan, csak úgy megtörténnek. Érthetetlen dolgok sorozata váltja egymást, amelyekre még csak magyarázatot sem kapunk. Nem tudjuk meg, hogy a halálos chip, melyet a nyakukba ültettek a rosszfiúk, hogyan szedték ki úgy, hogy senkinek nem lett baja, de az sem derül ki, hogy Tris tesója hogy lett Jeanine asszisztense. És ennek fejében a lázadás sem tűnik oly nagynak, mint kellene. Ebben azért Katniss Everdeen a profi! Tris látványosan, de halk szavúan lázad. Robert Schwenktke a látványra összpontosított leginkább, ami érződik az egész filmen. Azok a percek a legizgalmasabbak, amikor Tris az "álomszerűen" akciózik. 

MoziStar: 6/10

A LÁZADÓ

Eredeti cím: Insurgent

Színes, magyarul beszélő, amerikai kalandfilm
Rendező: Robert Schwentke
Szereplők: Shailene Woodley, Theo James, Ansel Elgort, Kate Winslet, Miles Teller, Naomi Watts, Jai Courtney, Zoë Kravitz
Forgatókönyvíró: Brian Duffield, Akiva Goldsman
Operatőr: Florian Ballhaus
Zene: Joseph Trapanese
Producer: Lucy Fisher
Vágó: Stuart Levy, Nancy Richardson
Játékidő: 119 perc
Korhatár: 16
Bemutató dátuma: 2015. március 19.
Forgalmazó: BigBangMedia

Megosztás facebookon