asdf

Szeretni valakit valamiért

  • Szerző: P. Kristóf
Michael Caine olyan zseniális színész és akkora tapasztalattal rendelkezik (több, mint 150 filmben szerepelt!), hogy bármilyen alkotást képes beragyogni játékával, de még egy róla készült fényképben is több színészi tehetség van, mint a legtöbb kollégájában.

Sandra Nettelbeck német rendező neve valószínűleg nem túl ismerős a hazai közönség számára, ő írta és rendezte a Bella Martha című filmet, melyet később Ízlések és pofonok néven remake-elktek az amerikaiak Catherine Zeta-Jones és Aaron Eckhart főszereplésével. A német filmesnek védjegye a melankólikus töltetű drámai stílus, gyakran helyezi története középpontjába egy a főszereplőhöz közel álló személy elvesztésének tragikumát. Ezúttal is ez történt, bár most nem saját ötletét, hanem egy francia regényt dolgozott fel. Ugyanakkor pár helyen megváltoztatta a sztorit, az eredetileg francia főhős helyett ő már a forgatókönyv írásakor Michael Caine-re gondolt így az amerikai Mr. Morgan-re cserélte főhősét.

Mr Morgan utolsó szerelme

A filmnek már az első pár másodperce is komoly érzelmi pofon, Morgan több évtizednyi házasság után elveszíti hőn szeretett feleségét. A főcím után, bár ez csupán később derül ki, három évet ugrunk a történetben és kimarad a gyász őrítő szenvedése. Helyette inkább azt mutatja be, hogy mennyire végtelenül magányos ér üres lett az élete társa nélkül és hogy még mindig őt látja mindenhol, róla képzeleg, egyszerűen vágyik rá. Aztán az egyik nap megismerkedik egy fiatal lánnyal a buszon, akivel első pillanatra kialakul a kötődés, majd később kiderül, hogy nem szerelemről van szó, ahogy azt a címben ígérik, hanem csupán színtiszta szeretetről. 

Mr Morgan utolsó szerelme

Őt fiatal feleségére, míg a lányt édesapjára emlékezteti, így mindketten egy kis vigaszt találhatnak az elvesztett személy utáni űrben. A kapcsolatuk gyönyörű, plátói és szó sincs arról, hogy Morgan túltette volna magát felesége halálán, ellenkezőleg. Iránta érzett szerelme egy pillanatra sem fakul, minden cselekedetének ő a mozgatója, tőle kér tanácsot, egyedül életképtelen. A fiatal lánnyal egymás támaszai lesznek, átsegítik egymást a nehéz időszakokon, majd amikor megérkeznek az amerikai úr gyermekei, még a családi viszályokat is sikerül elsimítani.

Mr Morgan utolsó szerelme

A Mr. Morgan utolsó szerelme egy komoly érzelmi komplexitással rendelkező történet az örök szerelemről és barátságról, amely magával ragad, de egyben iszonyatosan lehangoló is, főleg azok számára, akik nagyon szeretnek valakit, hiszen szeretteink halála ősidők óta az emberiség egyik legalapvetőbb félelme és ennek következményeivel szembesülni a vásznon borzasztó érzés. Főleg, hogy Michael Caineolyan zseniálisan kelti életre az összetört szívű öregember karakterét, hogy minden elhullajtott könnycseppjével a mi szemünket is megnedvesíti. Nagyszerű film mindenféle szirupos máz nélkül, egy szomorú élethelyzetről drámaian és őszintén, nagyszerű színészekkel és tiszta történettel. Viszont tényleg jobb vele vigyázni, mert komoly lelki fájdalmakat okozhat, de egy biztos, erős érzelmeket vált ki a nézőből és ha ezt egy drámának sikerült elérnie, akkor már jónak mondható.

Mr. Morgan utolsó szerelme

Színes, feliratos, amerikai-német-francia romantikus dráma
Bemutató: 2014. 03. 27.
Rendezte: Sandra Nettelbeck
Írta: Sandra Nettelbeck
Szereplők: Michael Caine, Clémence Poésy, Gillian Anderson, Michelle Goddet, Jane Alexander, Justin Kirk
Fényképezte: Michael Bertl
Vágó: Christoph Strothjohann
Zeneszerzők: Hans Zimmer
Hossz: 116
Hang: Dolby Digital
Vetítési mód: DCI
Art besorolást kapott alkotás
Korhatár besorolás: Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz közösségünkhöz a FacebookonCsekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon