asdf

Véres doksi a vámpírokról

A Slágermájerek egyik főszereplője leforgatta az első ál-dokumentum vámpírhorror-vígjátékot, egyenes Új-Zélandról. A világ vajon készen áll erre? Nem hinném.

A Hétköznapi vámpírok című film a 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon is bemutatkozott, ahol elnyerte a közönség díjat. Bár, a fesztiválon voltak ennél sokkal jobb filmek (már elmézést), mégis rejtélyes módon a vérszívók lettek a befutók. Vámpíros filmek mindig is voltak Hollywoodban, és mindig is lesznek, de az Alkonyat 2008-as felbukkanása óta hatalmas rajongás alakult ki a vérszívók iránt. Sorban jöttek a halhatatlan lényekről szóló filmek, amik között volt folytatás (Alkonyat, Underworld), akció (Abraham Lincoln, a vámpírvadász, A pap - Háború a vámpírok ellen ), vígjáték (Éjsötét árnyék, Vámpíros film), horror/thriller (A vámpírok kora - Daybreakers, Byzantium), és így tovább.

A legutolsó vámpíros film, amit a mozikban láthatott a közönség az a Vámpírakadémia volt még 2014 tavaszán, és most egy évvel később itt a legújabb vámpíros alkotás, ami a Hétköznapi vámpírok címet kapta.Shadows groupKét új-zélandi srác, Jemaine Clement (Slágermájerek, Gyógyegér vacsorára, Visszanyal a plágium) és Taika Waititi (Zöld Lámpás, Fűre lépni tilos) valami újat akartak mutatni a nézőknek a vámpíros filmek terén, így kitalálták, hogy dokumentumos szemszögből fogják bemutatni a vérszívók életét, ráadásul mindezt horror és vígjátéki elemekkel megfűszerezve. A rendezés mellett, ők írták a forgatókönyvet, ráadásul a négy főszereplő közül kettőt is ők játszanak. A további szerepeket pedig Jonathan BrughCori Gonzalez-MacuerStuart RutherfordBen Fransham, és Jackie van Beek alakítják. Ha a kedves olvasóinknak nem mondanának semmit az előbb felsorolt színészek nevei, akkor az nem a véletlen műve, hiszen eddig olyan filmekben szerepeltek, vagy sorozatokban, amiket Magyarországon nem láthattunk.   Shadows_3Egy dokumentumfilmes stáb kivételes lehetőséget kap: bepillantást nyerhet egy vámpír-társaság hétköznapjaiba. Viago (Taika Waititi), Deacon (Jonathan Brugh), Vladislav (Jemaine Clement) és Petyr (Ben Fransham) közösen bérelnek házat, beosztják a házimunkát, szórakoznak, szeretnék elfogadtatni magukat - szóval olyanok, mint bármelyik ember. Csak éppen halhatatlanok és emberi vérrel táplálkoznak. Amikor Petyr vámpírrá változtatja a náluk vendégeskedő Nicket (Cori Gonzalez-Macuer), mindennapjaik kissé megváltoznak. Nicknek meg kell tanulnia, hogyan élje újonnan kapott halhatatlan életét. Ugyanakkor az "öregeknek" is el kell sajátítaniuk néhány új dolgot a modern világ vívmányaiból, ám az internet, a divat és a 21. századi városi társadalmi szokások komoly kihívások elé állítják őket. Hathatós segítségük Stu (Stuart Rutherford), Nick barátja, aki amolyan összekötő kapocs vámpírok és emberek között. Amikor pedig Stu élete veszélybe kerül, a vámpírok megmutatják, hogy habár a szívük hideg és halott, mégsem teljesen érzéketlenek.Shadows_6A dokumentumfilmes ötletért jár a képzeletbeli pacsi az alkotóknak, viszont sajnos a megvalósítása rendkívül vegyes lett. A végeredményen látszik, hogy független film révén nagyon kevés pénzből gazdálkodhattak, ami még nem is lenne baj, ha legalább a poénok működnének, vagy jó lenne a történet, de sajnos ebből egyik sem valósult meg. Biztos akad egy olyan szűk réteg, akiknek tetszeni fog a Hétköznapi Vámpírok, legalább is ennek tudom be azt, hogy a 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon a közönségdíjat ez az alkotás nyerte, de nekem, és szerintem sok más embernek nem fogja elnyerni a tetszését a vámpírokról szóló álldokumentumfilm.

Tele van logikai buktatókkal. Íme, néhány ezek közül: Nem ehetnek, mert akkor vért fognak hányni, viszont akkor hogy ihatnak (nem a vérre gondolok)? A farkasemberes résznél pedig, hogy a csudába nem halnak meg a doksi filmet készítő stáb tagjai? Ők nem tudnak elrepülni, mint a vámpírok, ráadásul közelről filmezik a farkasembereket, így még jobban szembetűnő ez a hiba. A történetből kiderül, hogy szoktak mászkálni a városban, így láthatják, hogy milyen változások történtek a világban az elmúlt évszázadokban, de ők azért, így is olyan régi ruhákban járkálnak, hogy az már nagyon szembeötlő, pedig el is hangzik tőlük, hogy nem szabad felhívni az emberek figyelmét. Tudom, hogy mindez az irónia részét képzik, de sajnos a viccek 80% erőltetett és csupa klisé, maximum négy-őt olyan jelenet volt benne, ami valóban vicces volt, ez pedig elkeserítő egy vígjáték esetében. Hiába volt csupán 86 perces a játékidő, így is legalább kétórásnak tűnt, ami miatt úgy éreztem, hogy nem akarna soha véget érni.Shadows_8_A színészek közül Ben Fransham (Petyr) volt az egyedüli, akit élvezet volt nézni, ő legalább vicces volt, ráadásul még a kinézete is óriási. Rajta kívül még Jemaine Clement (Vladislav) karakterének volt néhány humoros jelenete. Taika Waititi (Viago) idegesítő volt a ficsúr vámpír képében, mindezt tetőzte még egy kis pöszeséggel. Végül pedig Jonathan Brugh (Deacon) egy olyan kiégett rocksztár alakítást nyújtott, ami inkább hajlott az unalmas felé. A többi mellékszereplőre pedig kár fecsérelni a szót, mivel nem sokat dobtak a történeten.

Csupán azoknak ajánlom a Hétköznapi vámpírokat, akik tényleg rajonganak a vérszívókért, és valami modern újításra vágynak, de az is előfordulhat, hogy nekik sem fog tetszeni. A vontatott stílus nem mindenkinek jön be.

MoziStar: 5/10

HÉTKÖZNAPI VÁMPÍROK

Eredeti cím: What We Do in the Shadows
Írta és rendezte: Taika Waititi, Jemaine Clement
Szereplők: Jemaine Clement, Cori Gonzalez-Macuer, Taika Waititi, Jonathan Brugh, Ben Fransham, Stuart Rutherford
Fényképezte: DJ Stipsen, Richard Bluck
Zene: Plan 9
Vágó: Tom Eagles
Mozibemutató: 2015. április 23.
Játékidő: 86 perc
Forgalmazó: Cinetel Kft.

Megosztás facebookon