asdf

Horns – Első előzetes és plakát

  • Szerző: Medve Pál
Daniel Radcliffe lázasan próbálkozik, hogy kitörjön a londoni varázslótanonc szerepéből. A tavalyi Öld meg kedveseid filmjével igyekezett elhatárolódni a blockbuster szerepek világától. Most egy igen egyedinek ígérkező horrorban próbál valami különlegeset alkotni.

„Senki sem születik gonosznak”, robban az óriási közhely az új horror mozi első előzetesében. Daniel Radcliffe Ig Perrish nevezetű gyászoló hőse barátnője hirtelen halála után egy nap arra ébred, hogy ördögszerű kosszarvak nőnek a halántékára. A nem hétköznapi szarvakhoz természetfeletti képességek is dukálnak, és Ig Perrish két lábon járó hazugságvizsgáló masinává változik. Bárki, akivel szóba elegyedik, az akaratlanul is az igazat beszéli neki.

 

Alexandre Aja klasszikus horror rendező a zsáner rajongói körében már letett az asztalra két – mondhatni – kultikus filmképet, a Sziklák szemét (2006) és a Magasfeszültséget (2003). Most Radcliffel párosulva dirigálja az ördög születését egy elhagyatott kis erdei észak-amerikai faluban. Az új előzetesben Mr. Potter szarvakat növeszt, majd meg kell birkóznia az őt ért konzervatív lakosság rágalmaival. Első ránézésre különlegesnek ígérkezik a mozi, főleg akkor lehet sikeres a tengerentúlon, ha a horror kliséit elegendő egyediséggel jeleníti meg a vásznakon. A film már megélt egy premiert a Torontói Filmfesztiválon, ahol pozitív fogadtatásban részesült, ezt bizonyítja a 7 pontos IMDB átlaga. A Lionsgate stúdió – az Éhezők viadala mellett – ezzel a filmmel is erősen kampányol a hónap végén megrendezett Comic-Con képregény találkozón. Amerikai bemutató egyelőre még nincs, de azt már tudjuk, hogy az Egyesült Királyságban október 31-én érkezik az ördögi mozi.

horns_poster

Megosztás facebookon