asdf

Sokkal ütősebb lesz az Annabelle 2. része!

Az Amikor kialszik a fény rendezője, David F. Sandberg ismét az elmúlt évek legnagyobb horrorsikereinek alkotójával dolgozott együtt. E film mögött is James Wan, a Fűrész-sorozat agya, a Démonok között, az Insdious, az Annabelle és az Amikor kialszik a fény producere, az elmúlt évek legsikeresebb mozis feszültségteremtője áll!

Bátran állíthatom, hogy az idei év egyik legizgalmasabbnak ígérkező horrorja, az Annabelle 2. lesz, amelyhez végre itt a magyar előzetes. Bár az Annabelle (2014) első része a kritikusok körében sem szerepelt túl szépen és a rajongók sem voltak elragadtatva. Az IMDb-n 5,4-et kapott a film. Ennek ellenére a stúdió látott még fantáziát a rémisztő baba történetében, így a folytatás mellett döntött. Remélhetőleg David F. Sandberg ügyesebb volt, mint elődje, John R. Leonetti és egy félelmetesen izgalmas mozira ülhetünk majd be. Amerikában augusztusban várható a premier, egyelőre még nem tudni hazánkban mikor debütál a film.

A hivatalos szinopszis:

A félelem nem múlik el. A Gonoszt nem lehet lerázni: mindig visszatér, és arra csap le, aki a leginkább megérdemelné a jót. Egy babakészítő évekkel ezelőtt elveszítette a lányát, és még mindig nem heverte ki a tragédiát. Azt hiszi, a jóság segít majd felejtenie és megbékélnie. Ezért amikor ő és a felesége hírét veszi, hogy valahol a környékükön bezárnak egy árvaházat, befogadják magukhoz az intézményt vezető apácát és neveltjeit: egy csapat árva kislányt. De a lányokkal még valami érkezik a ház szomorú falai közé. Egy babában ott bujkál a démon, és most új célpontot választ magának…

Annabelle - Creation/Annabelle - A teremtés - Amerikai bemutató: 2017. augusztus 11.annabelle-2-poster

Megosztás facebookon