asdf

Tomb Raider - Első előzetes

A napokban végre megjelent a 2018-ban mozikba kerülő Tomb Raider első előzetese. A Warner kitett magáért és egy ütős kis ízelítőt láthatunk a népszerű videojáték legújabb adaptációjából.

Az Oscar-díjas (A dán lány) Alicia Vikander az előzetes alapján jó választás volt Lara Croft szerepére, sőt, talán még vagányabb, is mint elődje, a szintén Oscar-díjas Angelina Jolie. Azt már tudjuk, hogy a reboot egy eredettörténet lesz, amelyben megismerhetjük a kalandvágyó 21 éves Lara-t, aki eltűnt édesapja kutatásiara bukkan és a nyomába ered. Lara nem akar eleget tenni édesapja végakaratának, amelyben azt szeretné ha ő tartaná kézben a birodalmának irányítását, ehelyett inkább mindent maga mögött hagyva és a kíváncsiságtól túlfűtve útnak ered. Veszélyes útja során egy Japán partjain fekvő szigetre is eljut, ahol titkok és ellenségek sora várják. Egyébként a film a 2013-as és 2015-ös videojátékokra is építeni fog. A norvég Roar Uthaug filmje 2018. március 16-án érkezik az amerikai mozikba.

Tomb Raider - Amerikai bemutató: 2018. március 16.
tomb-raider-2018-poster

Megosztás facebookon