asdf

A Batman vs. Superman után érkezik az Igazság Ligája is

  • Szerző: P. Kristóf
A Batman vs. Superman sokszínű szereplőgárdája már korábban is arra engedett következtetni, hogy egy Igazság Ligája filmet készít elő, de most már biztos, hogy így lesz.

A Warner Bros. hivatalosan is bejelentette, hogy az Acélember és a Batman vs. Superman rendezője készítheti el az Igazság Ligája filmet is. A válogatott szuperhősökből álló szervezetet leginkább a Marvel Bosszúállóihoz lehet hasonlítani, hiszen a DC oldaláról itt Superman, Batman, Csodanő, Villám, Aquaman, Zöld Lámpás, Cyborg, Marsbéli Fejvadász, Zöld íjász és a kiadó további sztárjai is megfordultak már a csapatban. Pontosan ezért merült fel a pletkya, miután bejelentették, hogy Batman után Csodanő is szerepel majd Az acélember folytatásában, hogy a régóta ígért Igazság Ligája filmet készítheti elő, ami ezúttal valóban igaznak is bizonyult.

igazság ligája

Egyúttal arra is választ kaptunk, hogy miért csúsztatták el a a Batman vs. Superman premierjét jövő nyárról 2016. tavaszára, mikor a film forgatása már májusban elkezdődik. A Hollywood Reporter munkatársa bennfentes forrásokból azt is megtudta, hogy a két alkotást közvetlenül egymás után forgatják majd le, így az Igazság Ligája már 2017-ben, vagy legkésőbb egy évvel később bemutatkozhat a vásznon.

Egyelőre semmilyen plusz információt nem tettek közzé azon kívül, hogy ezt a filmet is Zack Snyder rendezi majd, de valószínű, hogy Henry Cavill, Ben Affleck, Gal Gadot és Ray Fisher is feltűnik majd benne a franchise több mellékszereplőjével egyetemben, bár még azt sem tudhatjuk, hogy a karakterek sorsa hogyan alakul majd Az acélember folytatásában.

Batman vs. Superman - Bemutató: 2016. május 6. 

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. 
Csatlakozz közösségünkhöz 
a Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon