asdf

A csodálatos Pókember

  • Szerző: P. Kristóf
A héten debütál Marc Webb Pókemberjének második része, ezért a megállíthatatlanul növekvő franchise legelső részét választottuk heti kedvencünknek.

Sam Raimi egyszer már készített egy rendkívül népszerű és sikeres Pókember-trilógiát, igazából ezt akarták kibővíteni egy negyedik résszel, melyben Tobey Maguire és a főbb szereplők tértek volna vissza, míg a főgonosz szerepét John Malkovich kapta, de még a 2011. május ötödikei premier dátumát is kitűzték. A forgatókönyvnek több különböző változata is elkészült, aztán váratlanul, minden előjel nélkül törölték a projektet 2010-ben, helyette bejelentették, hogy inkább újraindítják a szuperhős történetét. Ennek oka állítólag a színészek irreális követelése, a kreativitás hiánya és a túlságosan rövid határidő volt. 

csodálatos

Pár nappal azután, hogy a Sam Raimi vezette stáb otthagyta a projektet, máris kijelölték az új változat rendezőjét, a megtisztelő lehetőséget az 500 nap nyár című romantikus filmmel bemutatkozó Marc Webb kapta, aki eleinte nem is akarta elvállalni, mert még túl friss volt az előző filmek emléke, de végül nem bírta kihagyni. Döntését azzal indokolta, hogy szerinte Pókember karaktere inkább hasonlít James Bondra, mint Harry Potterre, mert rengeteg hozzájuk kötődő karakter és történet vár bemutatásra. Nem feldolgozást akart készíteni, hanem egy másik világot, másik Pókemberrel és eredettel. Peter Parker szerepére kezdetben Jamie Bell, Alden Ehrenreich, Frank Dillane, Anton Yelchin, Aaron Johnson, Andrew Garfield, Josh Hutcherson és Logan Lerman is esélyes volt, de a tesztfelvételek alapján a Social Network - A közösségi háló sztárja bizonyult a legjobbnak. 

csodálatos

Ezt követően Gwen karakteréhez kezdtek el színésznőt keresni, Imogen Potts és Lilly Collins kelt versenyre érte Emma Stone-nal, de végül az utóbbi kerekedett felül. A két színész annyira jó választásnak bizonyult, hogy nem csak a vásznon, de a való életben is összejöttek. A film gőnonosza a Gyík lett, ugyanis a producer már régóta szerette volna kedvencét a vásznon is viszontlátni, a szerepet pedig Rhys Ifans kapta meg. Webb elődjével ellentétben szeretett volna visszatérni a kezdetekhez és a lehető legreálisabb módon bemutatni a történetet, annak ellenére, hogy egy szuperhőssel van dolgunk. Egyik forrásnak az eredeti képregényeket tekintette, de egyben sokat merített az Ultimate Spider-Man című, teljesen újraértelmezett füzetek tartalmából is. 

csodálatos

A korábbi filmekhez képest az egyik legalapvetőbb változást a hálólövő szerkezet megjelenése jelentette, hiszen Pókembernek mindigis ilyenje volt, Raimi filmjeiben találták ki, hogy a kezéből jöjjön elő a háló. A forgatás során a valódi helyszínen forgatott jeleneteket New York városában készítették, ilyen volt Peter és Gwen otthona, valamint az első hálóvetés helyéül szolgáló híd. A többi jelenetet azonban Los Angelesben, egy stúdióban vették fel, a hídon játszódó harcjelenethez például meg kellett építeniük egy ötven méteres darabot belőle. A korábbi filmekkel ellentétben ezúttal jóval nagyobb hangsúlyt fektettek a fizikai háttérre is, hiszen észrevették hogy Tobey Maguire figurája mindig ugyanolyan sebességgel leng a hálón, vagyis nincs gyorsulása, ezt itt kijavították. Ezen kívül rengeteg ilyen jelenetet a digitális technika helyett kaszkadőrök segítségével vettek fel, hogy a lehető legélethűbb legyen, de maga Garfield is részt vett jónéhány hajmeresztő jelenetben, többször szerzett apróbb sérüléseket is.

csodálatos

A filmet teljes egészében 3D-s technológiával vették fel, vagyis nem kellett utólag átkonvertálni, így ki akarták használni ennek a lehetőségét, vagyis Webb beletett több olyan részt is, ami a térhatás kiélvezésére szolgál, de nagyon odafigyelt rá, hogy ne menjen a filmélmény rovására. A Gyík jeleneteinek felvételénél egy Big john nevű, hatalmas termetű férfi állt a kamera elé egy speciális ruhában, amely segítségül szolgált a későbbi digitális utómunkálatok során. 

csodálatos

A filmet végül 2012. július 12-én mutatták be hazánkban és világszerte több, mint 600 milló dolláros bevételt termelt, de nem csak a közönséget, hanem a kritikusokat is lenyűgözte. A sikernek köszönhetően azonnal bejelentették a folytatást, A csodálatos Pókember második része a héten debütál, de a stúdiónak további tervei is vannak a sorozattal. Egy részről szeretnék trilógiává bővíteni, de egy negyedik részről is szó esett már, de eddig teljesen egyedülálló módon tovább szeretnék bővíteni Pókember filmes univerzumát, a képregényekből ismert több gonosztevő is saját spinoff filmet kap majd. Elsőként a Baljós Hatos csapata mutatkozik majd be, majd Venom is kap egy önálló mozit.

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. 
Csatlakozz közösségünkhöz 
a Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon