asdf

A Fantasztikus Négyes nem találkozik az X-Men univerzumával a vásznon

A Fantasztikus Négyes és az X-Men csapata biztosan nem keresztezi majd egymás útját a mozivásznon a közeljövőben.

A Marvel szorgosan építgeti a filmes univerzumát, pár karakterük jogai azonban más stúdiók kezében vannak, így azoknál csak közreműködők lehetnek. A Pókember például a Sony kezében van, a 20th Century Fox pedig az X-Men és a Fantasztikus Négyes megfilmesítéséért felelős. Az X-Men franchise mind közül az egyik legsikeresebb, hiszen most májusban érkezik a hetedik része, míg a Fantasztikus Négyes két gyenge epizód után abbamaradt, most viszont újrakezdik azt is. Az ilyen filmek esetében a Bosszúállók óta egyre nagyobb divat több szuperhőst is összehozni, ezt teszi a DC a Batman vs. Superman és az Igazság Ligája filmekkel, de A csodálatos Pókember alkotói is tágítani szeretnék filmes világukat, hiszen jön a Baljós Hatos és a Venom is. Így a rajongók joggal reménykednek benne, hogy a képregényekhez hasonlóan a vásznon is keresztezi majd a két csapat egymás útját. Erre a kérdésre válaszolt Simon Kinberg, aki jelenleg mindkét produkció munkálatain dolgozik, producere és forgatókönyvírója is a filmeknek.

x-men fant

"Nos, ez eléggé bonyolult. Hiszen eddig egyetlen X-Men film sem ismerte el egy szuperhőscsapat- A Fantasztikus Négyes - létezését a világukban. Ráadásul a Fantasztikus Négyes tagjai szuperképességekkel rendelkeznek, így ha egy olyan világban kéne élniük, ahol a mutánsok köztudott részei a társadalomnak, akkor ők is csupán azok lennének. Így mi olyan fantasztikus bennük? Nem, ők egy külön univerzumban élnek." -adta meg a választ a rajongók kérdésére Kinberg.

Mivel korábban már létezett Fantasztikus Négyes film, ráadásul nem is olyan régen, ezért nagyban hasonlít a projekt A csodálatos Pókemberre, ahol szintén pár évnyi kihagyás után kellett újrateremteniük a karaktert és az őt körülvevő világot.

"Azt kell mondjam, hogy az emberekben teljesen más a hozzállás a Fantasztikus Négyes filmekhez, mint Sam Raimi Pókemberéhez. Főleg azért, mert azok a Pókember filmek a közönség által szeretett darabok, főleg az első, mely újraírta a képregényfilmek műfaját. Szóval újrakezdeni egy olyan történetet, kevesebb, mint tíz évvel később, amiért rajonganak, az egy hatalmas kihívás. Nekünk a Fantasztikus Négyes kapcsán másféle kihívásokkal kell szembenéznünk."

fan4

Végül pedig Kinberg az új Fantasztikus Négyes hangulatáról és arról is beszélt, hogy mit láthatunk majd jövőre a mozikban.

"Annyit elárulhatok: a mi Fantasztikus Négyesünk különbözik a korábbiaktól. Azt hiszem, hogy amiben az újabb szuperhősfilmek különböznek elődjeiktől, az nem a forgatókönyv, hanem a hangulat. A Mi Fantasztikus Négyesünk pedig teljesen más hangulatú lesz, mint az előzők, de még a többi szuperhősfilmtől is különbözik majd. Mintha lenne egy hangulatskála Raimi Pókemberétől Josh Trank Az erő krónikájáig, mi pedig pont a kettő között helyezkedünk el. Nem tudom, merrefelé fog elbillenni, de jelenleg középen állunk, valahol a Pókember vidámsága és játékossága, valamint Az erő krónikája sötét realizmusa között."

Fantasztikus Négyes - Bemutató: 2015. június 19.

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. 
Csatlakozz közösségünkhöz 
a Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon