asdf

A francia mozikban imádják Johnny Depp új filmjét

  • Szerző: MoziStar
  • Forrás: ADS
Az egész világot napokig lázban tartotta Johnny Depp visszatérése. A 76. cannes-i filmfesztivál nyitófilmje volt a Jaenne du Barry - A szerető, amit a közönség vastapssal és óvációval fogadott. A hétperces tapsvihar a színészt is könnyekig hatotta.

A cannes-i filmfesztiválon debütált a Jeanne du Barry - A szerető, és ezzel egyidejűleg május 16-án Franciaországban 640 moziban vetítették a Maïwenn rendezte drámát. Hatalmas az érdeklődés a Johnny Depp főszereplésével készült kosztümös film iránt. Franciaországban az első héten már közel 400.000-en látták Madamme du Barry és XV. Lajos király szenvedélyes kapcsolatának történetét. 

A film rendezője és szereplője Maïwenn reagált a kritikákra, amelyek az kifogásolják, hogy egy amerikai színészt választott XV. Lajos megtestesítésére.

johnnydepp_maïwenn
Fotó: Getty Images / John Phillips

„Inkább az elképzelésemhez voltam hűséges, mint a nemzetiségemhez. Az első választásom egy francia színész volt. Három évig írtam neki, ami teljesen kimerített. Majd egy másik francia színészt kerestem meg. Sikertelenül. Úgy gondoltam senki sem testesítené meg úgy a királyt, mint Johnny Depp. Amikor felvettem vele a kapcsolatot, nem hittem a szememnek. Úgy küldtem neki e-mailt, mintha egy palackot dobtam volna a tengerbe.” A színész elvállalta szerepet, ám mire a forgatásra sor került volna, Depp címlapokra került magánéleti botrányai miatt. „Írtam az asszisztensének, hogy megkérdezzem tőle, Johnny az események tükrében még mindig szeretné-e megcsinálni a filmet. A válasz igen volt” – mondta a rendező, aki arról is beszélt, hogy a párbeszédek hosszát nem azért alakította úgy, hogy ne vegyék észre a színész akcentusát. „Én sem beszélek sokat. Ahogy a többi színész sem. Úgy tapasztalom, hogy minél csendesebbek a karakterek, annál több titokzatosságot testesítenek meg” – hangsúlyozta Maïwenn a Télé-Loisirs-nak adott interjúban.

A kritikusok szinte kivétel nélkül ódákat zengnek a valós eseményeken alapuló filmről. A Maïwenn rendezte drámáról megérkeztek az első kritikák.

VARIETY: „Érzékeny és meglepően visszafogott portré a francia uralkodó utolsó szeretőjéről. Maïwenn jelentős filmrendező, a Jeanne du Barry pedig megköveteli, hogy komolyan vegyük.”

DEADLINE: „Maïwenn filmje tele van nagyszerű pillanatokkal, és az a döntés, hogy a kulcsjeleneteket Versailles-ban forgatta, egyfajta hitelességet kölcsönöz a filmnek.”

THE GUARDIAN: „Szórakoztató látványosság.”

SCREEN INTERNATIONAL: „Jeanne Du Barry a társadalmi felemelkedés egy valós esetét mutatja be, játékos vidámsággal és komoly felhanggal.”

INDEPENDENT: „Finom és jól kidolgozott kosztümös dráma, rengeteg szatirikus csípősséggel.”

LE JOURNAL DU DIMANCHE: „A film egyenesen a szívbe hatol tragikus romantikájával, líraiságával és finomra csiszolt dialógusaival, amelyek vad modernséget közvetítenek.”

LE FIGARO: „Maïwenn filmje beváltja a hozzá fűzött reményeket. Legnagyobb erénye, hogy semmi múzeumi nincs benne. Árad belőle az élet. Mi is ott vagyunk.”

TELERAMA: „Teljesen szégyentelenül, éppoly merészen, mint önimádóan, Maïwenn magára ölti a főszerepet, magas szinten, és tökéletesen beleolvad autodidakta karakterének ambíciójába. Vágyakozó, végtelenül kíváncsi és végül nagylelkű.„

PREMIERE: „Maïwenn filmrendezőként újra felfedezi magát, és egy jól sikerült filmet nyújt, amely a klasszikus formát modern szempontokhoz igazítja, amelyben Johnny Depp kiemelkedő XV. Lajos szerepében.”

Megosztás facebookon