asdf

A Gravitáció számára a csillagos ég a határ

  • Szerző: P. Kristóf
  • Forrás: IC Press
A Gravitáció az idei év egyik legsikeresebb alkotása, amely eddig több, mint fél milliárd dollárt hozott a konyhára.

A Gravitáció számára a csillagos ég a határ, ugyanis a Sanda Bullock és George Clooney főszereplésével készült 3D-s scifi múlt vasárnap átlépte az 500 millió dolláros bevételi határt. Ebből 240 millió Észak-Amerikában, míg a további 274,3 millió dollár pedig a világ többi mozijában gyűlt össze. Ráadásul ez még nem a végeredmény, Kínában a premier után két nappal már 9 millió dollárral gazdagodtak a készítők, Japánban meg például egyelőre be sem mutatták. A kiemelkedően látványos űrkaland továbbra is a toplisták élén áll majdnem minden országban.

GravitációA két színész rendkívül sikeres karrierjén belül is különleges helyet foglal el a Gravitáció, ugyanis mindkettejük számára ez a világméretekben legtöbb pénzt hozó alkotás. Ráadásul ha ez még nem lenne elég, Sandra Bullock-ot tartják a legesélyesebbnek az idei Oscar-gálán a legjobb női főszereplő díjára. Úgy tűnik, a Gravitáció mind a szakmát, mind a közönséget magával ragadta.

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon!

Megosztás facebookon