asdf

A Saul fia kapta a nemzetközi kritikusok díját Cannes-ban

  • Szerző: Simon
  • Forrás: MTI
Nemes Jeles László első filmje, a Saul fia nyerte el a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének (FIPRESCI) díját a 68. cannes-i filmfesztiválon.

nemes_jeles_laszlo_portreA világ egyik legjelentősebb filmes seregszemléjére akkreditált kritikusokból álló zsűri a hivatalos versenyprogramba meghívott 19 alkotás közül, de a nemzetközi zsűritől függetlenül választotta ki a szerintük legjobb filmet.

Az auschwitzi koncentrációs táborban játszódó magyar versenyfilmnek ítélt FIPRESCI-díjat szombaton, egy nappal a hivatalos díjkiosztó előtt adták át a cannes-i fesztiválpalota egyik különtermében. 

A világ több száz filmkritikusát tömörítő szervezet díjának sorsáról kilenctagú nemzetközi zsűri döntött, amelyben Mario Abbade Neto brazil elnök mellett Franciaország, India, Egyiptom, Dánia, Hongkong, Nagy-Britannia és Törökország vezető filmkritikusai foglaltak helyet.

Saul fia című film elkészültét 321.6 millió forinttal támogatta a Magyar Nemzeti Filmalap. Nemes Jeles filmje a Laokoon Filmgroup gyártásában és a VisionTeam koprodukciójában készült a New York-i Claims Conference közreműködésével.

Megosztás facebookon