asdf

Angelina Jolie lehet a Marvel kapitány rendezője

  • Szerző: Csákó Zsuzsi
  • Forrás: MTI
Angelina Jolie nevét is emlegetik azok között a rendezők között, akikre a Marvel stúdió rábízná a Marvel kapitány című új szuperhősfilm forgatását.
Ha Jolie-val kötnek szerződést, első ízben készül majd a Marvelénél szuperhősfilm jellemzően női alkotók szájíze szerint, ugyanis a Disney tulajdonában lévő stúdió két elismert forgatókönyvírónőt - Nicole Perlmant és Meg LeFauve-ot - kért fel a napokban, hogy vegyenek részt a film előkészítésében - olvasható a The Guardian brit napilap honlapján.
angelinajolie_captainmarvel
Észak-Amerikában tavaly debütált a mozikban Jolie második nagyjátékfilmje, a második világháborús Rendíthetetlen, a By the Sea című romantikus új drámáját pedig, amelyben férjével Brad Pitt-tel játszik együtt, már idén láthatják a nézők. A filmsztár neve egyébként a Warner Bros. Wonder Woman (Csodanő) című képregényfilmjének rendezőjeként is szóba került, ugyanis a produkciót épp a minap hagyta ott Michelle MacLaren, állítólag alkotói nézeteltérések miatt. Ezt a feladatot azonban végül is Patty Jenkins kapta.
angelina-jolie-on-the-set-of-unbroken
Bennfentes források szerint egyébként Jolie-t érdekelné a Marvel-film. A Marvel kapitány a Marvel stúdió azon közelmúltban bejelentett kilenc szuperhősfilmje közé tartozik, amelyek 2016 és 2019 között érkeznek a filmszínházakba. Marvel kapitány alteregója Carol Danvers az amerikai légierő pilótája, aki rendkívüli képességekre tett szert egy katonai bázison történt baleset során, repülni is képes, valamint szupererős. Danvers 1968-ban mutatkozott be egy képregényben, 1977-től Ms. Marvelként emlegették és csak 35 évvel később lett belőle Marvel kapitány.
Megosztás facebookon