asdf

Anna Kendrick szerint a Tinder a gonosz műve

  • Szerző: Csákó Zsuzsi
  • Forrás: UIP-Duna
Retteg a randizástól az Oscar-jelölt sztár és talán pont ezért van meg a véleménye a Tinder randiapplikációról. A színésznő úgy véli a Tinder a Sátán műve.

„Szerintem azért hozta létre, hogy elpusztítson bennünket." – vélekedik a szarkasztikus humoráról híres színésznő, akit 24 évesen Oscarra jelöltek az Egek urában nyújtott alakításáért. Anna elárulta a Glamour magazin brit kiadásának, hogy boldog, amiért jelenleg van párja – hogy kicsoda, azt nem árulta el –, mert ha nem lenne, kénytelen lenne tinderezni, és ettől rögtön kiverné a víz. Ám ha már mégis tinderezne, örülne, ha valaki szimplán ghostolná – azaz szó nélkül megszakítaná vele a kapcsolatot (ghost = szellem) –, mintsem elárulná, hogy mi a baja vele. „A legtöbb ember vérig sértődik, ha valaki csak úgy egy mukk nélkül felszívódik, de én már elég felnőtt vagyok ahhoz, hogy fel tudjam dolgozni. Inkább megpróbálnám kitalálni, mi nem tetszett rajtam az illetőnek, és így nem kell egy esetleges sértést elviselnem.” - mondta Anna Kendrick, a Tökéletes hang sztárja.

anna-kendrick-Pitch Perfect 3Annának arra is van haditerve, mit tenne, ha valaki illetlen képet küldene neki a Tinderen, ami egyébként bevett szokás ebben a műfajban. „Kinyomoznám, ki az anyukája, és továbbküdeném neki a képet, vagy legalábbis ezzel fenyegetném az illetőt, hadd törje ki a frász. Már a gondolattól is elégedett lennék.”

 

Anna Kendricket legközelebb a Tökéletes hang 3-ban láthatjuk, egy újabb acapellaviadal kellős közepén.

Tökéletes hang 3./Pitch Perfect 3 – hazai bemutató: 2017. december

Megosztás facebookon