asdf

Az HBO GO-n a Robin Williams-ről szóló megható dokumentumfilm

  • Szerző: MoziStar
  • Forrás: HBO
Július 17-én, kedden mutatja be az HBO a Robin Williams - Egy komikus portréja című filmet, amely a világ egyik legkedveltebb és leginnovatívabb komikusának humoros, személyes hangvételű és szívszorító portréja. A javarészt Williams saját nyilatkozataira épülő film tisztelgés mindaz előtt, amit hozzáadott a humor és a tágabb értelemben vett kultúra világához a 70-es évek végi Los Angeles vad időszakától kezdve egészen 2014-es haláláig. A filmet a “Roman Polanski: Üldözött és imádott” című alkotásért Emmy-díjjal elismert Marina Zenovich rendezte.

A megható dokumentumfilma művész kivételes életét és pályáját mutatja be, és felfedi, mi késztette arra, hogy az elméjében megszülető karaktereknek hangot adjon. A feltáró filmben korábban még sosem hallott és látott interjúrészletek segítségével pillanthatunk bele Robin Williams kreatív alkotófolyamatába, emellett családi videókat és fellépéseken készült felvételeket is láthatunk, továbbá mélyinterjúkat azokkal, akik ismerték és szerették, köztük Billy Crystallal, Eric Idle-lel, Whoopi Goldberggel, David Lettermannel, Steve Martinnal, Pam Dawberrel és a fiával, Zak Williamsszel.

A dokumentumfilm bemutatja, hogy mitől volt különleges Williams, kezdve a San Francisco környékén töltött fiatalságától, folytatva a New York-i Juilliard Iskolában töltött időszakkal és az Egy úr az űrből című tévésorozatnak köszönhető villámgyors sztárrá válásával, egészen az amerikai kulturális színtérre gyakorolt jelentős hatásáig. Karrierjének olyan mérföldkövei, mint a Metropolitan Operaházban való fellépése, debütálása a Broadway-n a Godot-ra várva című előadásban, az Oscar-díjjal elismert alakítása a Good Will Hunting-ban, illetve az alkoholfogyasztásával, droghasználatával és 2009-es szívműtétjével kapcsolatos személyes vallomásai mind megragadnak valamit abból a ragyogó tehetségből, ami miatt négy évtizeden keresztül a szórakoztatóipar kiemelkedő alakja volt. Williams 2014-es, tragikus halála, amelynek kapcsán kiderült, hogy a Lewy-testes demencia nevű betegségben szenvedett, világszerte összetörte a rajongók szívét.
RobinWilliams_jelenetfoto
Robin Williams zsenialitása abban rejlett, hogy meg tudott nevettetni mindenkit egy szobában, egy klubban, egy koncertteremben, vagy akár az egész világon. A családja, a barátai és filmes kollégái általában olyan embernek látták, aki csak akkor boldog, ha mindenki más jól érzi magát a környezetében – ugyanakkor Williams személyiségének kettőssége sosem tűnt el teljesen.

Robin Williams - Egy komikus portréjaproducere Alex Gibney és Shirel Kozak, az executive produceri feladatokat David Steinberg, Kristen Vaurio és Marina Zenovich látták el, a rendező Marina Zenovich. Az HBO részéről Nancy Abraham vezető producerként, Sheila Nevins. 
Premier:

július 17., kedd HBO GO

július 17., kedd 18:00 HBO

Megosztás facebookon