asdf

Az Öngyilkos osztag kemény kiképzőtáboron van túl

  • Szerző: Csákó Zsuzsi
  • Forrás: IC Press
Nem könnyű az öngyilkos osztag tagjává válni. Will Smith-re is kemény kiképzés várt, hogy eljátszhassa a Suicide Squad – Öngyilkos osztag egyik főszerepét.

A csapatban résztvevő sok halálosan furcsa figurának ugyanis a fizikai felkészülésen kívül egy lelki edzőtáborozáson is részt kellett vennie.

will-smith-why-deadshot-suicide-squad"A rendes edzés sem volt laza. Sőt, veszélyes volt: én elszenvedtem az első öregemberes sérülésemet. Hat hétig szenvedtem a sebesült vádlim miatt: ilyen csak vénemberekkel történik. Megkaptam a jelzést, hogy legfeljebb óráim vannak hátra az akciósztárságból.– vallotta be újságíróknak a 4000 méterről is a tízes körbe találó Deadshotot alakító Smith. 

"De David Ayer rendező összerántott minket egy másik öthetes próbaidőszakra is, amikor a filmmel alig foglalkoztunk. Csak ismerkedtünk, barátkoztunk, jó sok mindent megtudtunk egymásról. Ő meg fejben egy hatalmas archívumot rakott össze rólunk, és forgatás közben mindig tudta, hogy milyen rossz élményünkre, bűnünkre emlékeztessen, hogy a megfelelő érzelmi állapotba hozzon. Nem véletlenül látszunk mind űzött vadnak a filmben: a rendezőnk rövid pórázon tartott minket." - mondta a színész.

Suicide Squad – Öngyilkos osztag - Hazai bemutató: 2016. augusztus 4.

Megosztás facebookon