asdf

Bendegúz: "Nem voltak szüleim, és nem volt, aki engem toljon előre."

Az Indul a bakterház egykori gyerekszínésze szombaton elhunyt. Olvasztó Imrét egy ország imádta Regős Bendegúzként...

A Magyar Rádió 2003-ban készített interjút Olvasztó Imrével, aki elmondta, hogy: "Nem voltak szüleim, és nem volt, aki engem toljon előre. Meg állandóan bennem volt a félsz, hogy mi lesz az én jövőmmel. Mindig tartottam tőle, hogy majd elkallódok valahol az életben". 

bendeguz

Az 1979-ben forgatott Indul a bakterház című film gyermekszínésze elhunyt. Szombaton holtan találták Olvasztó Imrét, akit Bendegúzként ismert meg az ország. A 46 éves férfi öngyilkos lett, egyes vélemények szerint azért, mert megromlott a házassága.

Az akkor 13 éves fiú Regős Bendegúzt sokan szerették volna újra látni a mozikban, de őt nem érdekelte a filmezés, a nyomdaiparban helyezkedett el. 

A delmagyar.hu három évvel ezelőtt készített vele interjút, amiben elmondta, nem akart színész lenni, annak ellenére, hogy az Indul a bakterház hatalmas siker volt.

"A filmforgatást néhány hét szórakozásnak fogtam fel, de aztán éltem tovább az életemet. Nem akartam több lenni, mint ami vagyok. Később, tizenhat-tizenhét évesen néhányan komolyan próbáltak színészt faragni belőlem, és igyekeztek a színművészeti főiskola felé terelni, de én nem akartam. Láttam a színészet szépségeit, de a nehézségeit is, és azt, hogy mekkorát lehet onnan bukni." - mondta, majd beszélt a kedvecn jelenetéről is:

"Az a jelenet tetszik a legjobban, amikor megtalálom a pénztárcát. ˝Hála Isten, én most becsületes megtaláló vagyok: akkor sem adnám vissza a gazdájának, ha két mankóval jönne elém könyörögni. Tollas kalappal meg puskával fogok járni, oszt minden paraszt hátuljába beleeresztek egy-két golyót, ezt a büdös baktert meg fölfogadom tehénpásztornak, de ha a legkisebb panaszt hallom rá, irgalmatlanul fölpofozom...˝ Ezt, ha álmomból fölkeltenek, akkor is elmondom."

Olvasztó Imre úgy vélte a film sikere a jó könyvben rejlik.

"Olyan jó a könyv, hogy mindenki végigröhögi – nem nehéz belőle jó filmet csinálni. Aztán szerencsésen válogatták össze a szereplőket. Felnőtt fejjel visszatekintve nagyon jó ötlet volt, hogy egy olyan tájszólásos kis emberkét kerestek Bendegúznak, mint én." - nyilatkozta.

A ma már kultuszfilmnek számító Indul a bakterház című filmet Mihályfy Sándor rendezte Rideg Sándor regénye alapján, a főbb szerepeket Olvasztó Imre mellett Koltai Róbert, Horváth Teri és Haumann Péter játszotta. 

1

A haláleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

Megosztás facebookon