asdf

Bíróság előtt Amanda Peet

Bruce Willis, Ashton Kutcher és Jack Nicholson oldalán is bizonyított már dögös nőként Amanda Peet. Most azonban egy teljesen új szerepben lesz látható a Universal Channel sikersorozatában. A színésznő A férjem védelmében soron következő epizódjában egy katonát alakít, aki azt próbálja bebizonyítani, hogy afganisztáni szolgálata alatt komolyan sérültek emberi jogai.

THE GOOD WIFE

A Universal Channel nagysikerű jogi sorozata február közepén folytatódott a negyedik évadával, ami precízen találja el részről-részre az egyensúlyt a privát szféra és a tárgyalóasztal között, miközben olyan vendégsztárokkal szórakoztatja közönségét, mint Maura Tierney, akit a Vészhelyzetből ismerhetnek a nézők. Hozzá csatlakozik idén Az elit alakulat Marc Warrenje, a Modern családban szereplő Nathan Lane és a Halottnak a csók Kristin Chenowethje, akik tévés tapasztalatukkal emelik a sorozat fényét.

amandap

Az „i”-re a pontot pedig Amanda Peet teszi fel, az Így jártam anyátokkal című vígjátéksorozatban feltűnő és az Aaron Sorkin-féle A színfalak mögött című drámában is főszerepet játszó színésznő megbecstelenített katonaként látható A férjem védelmében jelenleg is futó szezonjában. A Universal Channel sorozata igazi sztárkavalkádot kínál idén is, a díjátadók kedvence több Golden Globe és Emmy-díjat tudhat magáénak, idén azonban az Alicia Florrickot alakító Julianna Margulies vetélytársat kap magának, Amanda Peet ugyanis az amerikai sajtót is elkápráztatta.

A kis híján megerőszakolt Laura Hellinger karaktere annyira megtetszett a készítőknek, hogy úgy döntöttek, visszatérő arccá teszik a bürokráciával küzdő nőt, aki próbálja bebizonyítani, afganisztáni szolgálata alatt komolyan sérültek emberi jogai. „Mind ismerjük azt az érzést, amikor a képernyőn látott színészeket korábbi szerepeikkel azonosítjuk. Amanda Peet vakmerően győzi le ezt a sztereotípiát, így A férjem védelmében egyik legnagyszerűbb visszatérő karakterét személyesíti meg a negyedik évadban.” – írja a Huffington Post tévés szakértője, Chris Harnick.

"The Art of War"-- Alicia (Julianna Margulies, left) represents Laura Hellinger (Amanda Peet, right), an Army captain who accuses a civilian contractor of attempting to rape her in Afghanistan, on THE GOOD WIFE, Sunday Nov. 4. (9:30-10:30 PM, ET/8:30-9:30 PM, CT/9:00-10:00 PM, PT) on the CBS Television Network. Photo: Craig Blankenhorn/CBS ©2012 CBS Broadcasting, Inc. All Rights Reserved

A férjem védelmében egy olyan jogásznő kalandjait kíséri figyelemmel, aki nagyhatalmú férje szexbotránya után 12 éves kihagyást követően tér vissza a tárgyalóterembe, hogy bebizonyítsa, egyedülálló anyaként is képes biztosítani gyermekei jövőjét. A megtörtént eseményekre építő sztori megváltást jelenthet minden olyan nézőnek, aki az akciófilmek világmegváltó szuperhőseire ráunva egy hétköznapibb kalandra vágyik. Ahol a főszereplők ízig-vérig emberek, időről-időre elbukva, néha meghátrálva élik mindennapjaikat, miközben csontig hatoló drámával szögezik a tévéképernyő elé a nagyközönséget.

A férjem védelmében Amanda Peet-tel, február 25-én 21:20-tól a Universal Channel-en

Forrás: RedLemon

Megosztás facebookon