asdf

Box Office: Liam Neeson nem csak az amerikai légteret uralja

Általában, ha Box Office-ról van szó, akkor az Amerikai mozis bevételi listákat szokás előtérbe helyezni, hiszen egy film sikerét vagy bukását elsősorban az amerikai mozipénztárak határozzák meg. Ettől eltekintve nagyon érdekes megfigyelni azt, hogy egy-egy nagyobb felhajtást kapó amerikai film miként csapódik le a hazai mozikban.

A legtöbben Liam Neeson járatára váltottak jegyet

Nem csak, hogy ki tanította Obi-Wan Kenobi-t, de még arra is futotta az erejéből, hogy Bruce Wayne-t is felkészítse arra, hogy Gotham védelmezője legyen. Ezúttal légi marsallként kell versenyt futnia az idővel a hatvankét éves színésznek, aki az utóbbi időben jobbnál-jobb akció-thrillerekben kap szerepet.

liam-neeson-NON-STOP

Az új filmje, a Non-Stop amerikában már az első hétvégéjén az élre állt, letaszítva a trónról a hihetetlen népszerűségnek örvendő Lego kalandot. Az 50 millió dollárból forgatott produkció majd 37 milliós nyitó számot produkált, ami egy akció-thriller esetében igazán impozáns számnak mondható.

Szerencsére a Liam Neeson-láz nem csak a tengerentúlon, hanem kis hazánkban is tombol. A február 27-én bemutatott filmet máris kicsivel több, mint 43 ezer néző láttam, ami magyar forintba átszámolva, nem kevesebb, mint 59.806.854 millió forint!

És Liam Neeson repülőjárata itthon és a tengerentúl is még csak most emelkedett fel a kifutópályáról.

Nem engedjük, hogy a Vezúv elpusztítsa Pompeji-t

„Szülőföldjén” borzasztóan gyenge teljesítményt produkál Paul W.S. Anderson (Resident Evil, A három testőr) új filmje! A 100 millió dolláros budget-ből forgatott Pompeji a sokadig hétvégje után is mindösszesen 19 millió dollárt tudott visszahozni a ráfordított költségekből, ráadásul sem a kritikusok (Rotten Tomatoes-on 25%), sem pedig a nézők (IMDB-n 6,3-as osztályzatot kapott) nincsenek túlságosan oda a pompeji-i katasztrófát feldolgozó látványfilmért. Paul W.S. Anderson a Három testőr bukása után újabb csúfos kudarcot könyvelhet el, akin már egy jó adag isteni csoda sem segíthet.

pompeii-image03

Pedig a magyar mozinézők mindent megtettek azért, hogy Pompeji nemzetközi szinten sikeres legyen. A február 20-án bemutatott filmet eddig összesen 45.581 néző látta, amivel hazánk 68.370.151 millió forintot tett hozzá a film nemzetközi bevételeihez.

Nem rajtunk múlott!

Még mindig szeretnénk megdönteni Hajnal Tímeát!

Evezzünk most hazai vizekre. Az ízig-vérig magyar produkciót, a Megdönteni Hajnal Tímeát rég látott érdeklődés és népszerűség övezi. Ugyanis mostanában a magyar filmek olyan masszív ellenállásba ütköztek, amit szinte lehetetlen volt áttörni. Aztán érkezett Hajnal Tímea és megdöntött mindenkit.

MHT_plakat_werk-3

A toplista negyedik helyén szereplő magyar vígjátékot eddig összesen 82.608 magyar néző látta már, így eddig 109.167.087 forintos bevételt termeltünk a készítőknek.

Arról sajnos nincsenek információink, hogy mennyibe kerülhetett a film, de a csinos összeg láttán a készítők és a színészek bizonyára nem szomorkodnak. Végre egy olyan magyar vígjáték, ami nem csak szórakoztató, hanem még sikeres is! Talán végre elindul egy új korszak a magyar filmgyártásban.

December óta megállíthatatlanul szórja a pénzt Leonardo DiCaprio

Nem tudunk szabadulni Leonardo DiCaprio-tól. Az Akadémia által tragikusan alulértékelt filmcsillag legújabb filmje, a Wall Street farkasa nagyon szépen teljesít Amerikában és nálunk is. 

wolf_wall_street2

Martin Scorsese 100 millió dollárból adaptálhatta Jordan Belfort nem mindennapi életét a gyöngyvászonra. A befektetés már a „lehetőségek hazájában” megtérült: 115 millió dollárt fialt eddig az amerikai mozikban, amihez a nemzetközi jegypénztárak további 259 millióval járultak hozzá.

Ebből az impozáns adatból mi is jócskán kivettük a részünket. A december 26-án bemutatott Wall Street farkasának továbbra is bérelt helye van a top 10-es listán. Olyannyira, hogy eddig összesen 406.195 (!) néző látta a „mém gyáros” sztár filmjét, ami 546.276.362 millió magyar forintot jelent a készítőknek.

Toplista:

1. Non-Stop

2. Pompeji 3D

3. Műkincsvadászok

4. Megdönteni Hajnal Tímeát

5. A LEGO kaland 3D

6. A mogyoró-meló 3D

7. A Wall Street farkasa

8. Csajkeverők

9. Amerikai botrány

10. Téli mese

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz közösségünkhöz Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon