asdf

Box Office: Peter Parker rossz szomszédságba költözött

Már ami a bevételeit illeti, hiszen a hét legizgalmasabb kérdése az is volt, hogy Marc Webb új hálószövő-mozija, A csodálatos Pókember 2. képes lesz-e átlendülni azon a mércén, amit a Sony felállított előtte.

Nem rosszak ezek számok, de messze nem olyan csodálatosak, mint, amit Peter Parker-től elvártak

Hiába a remek rajt – 90 millióval kezdett, ami bő 30 millióval több az első rész nyitó számainál – úgy látszik A csodálatos Pókember 2-nek „sikerült” annyira megosztania a közönségét, hogy az kihatott a második hétvégéjének az eredményére is. Ritkán látni olyan bődületes zuhanást, mint, amit Peter Parkernek sikerült elérnie: a premier után 61%-ot veszített az érdeklődéséből, így csak 35 millióval tudta zárni a második „körét”. Azt hiszem, nem kell túl nagy képzelőerő ahhoz, hogy magunk előtt lássuk a producerek arcait, akik kénytelenek voltak visszatenni az ünneplésre szánt pezsgőt a hűtőbe. Pedig Marc Webb mindent megpróbált: remek látványvilággal hozta vissza a hálószövőt, ráadásul olyan nemeziseket állított csatasorba Pókember ellen, mint Electro vagy Zöld Manó. Ennek ellenére a nézők és a kritikusok nagy részét nem sikerült meggyőznie: a Rotten Tomatoes-on jelenleg 54%-on áll, IMDB-n viszont valamennyivel jobb eredményt, egy 7.5-ös átlagot sikerült elérnie.

amazingspider2

Azért, hogy kicsit felvidítsuk a falmászó rajongóit, gyorsan leszögeznénk, hogy nemzetközi szinten viszont remekül teljesít az új Pók-mozi: máris 404 milliót gyűjtött – amibe a magyar rajongók is beletartoznak -, a világ többi filmszínházaiból. Az eddigi amerikai bevételekkel együtt pedig át is lépte a fél milliárd dolláros álomhatárt, ami bőven fog még duzzadni. A folytatás tehát nincs különösebb veszélyben, csak hát egy 220-250 millió dolláros költségvetésű filmnek, ami ráadásul egy nagyon népszerű karaktert állít a középpontjába, illet volna jobban teljesítenie, jobban megtartania a nézőit. Főleg úgy, hogy az előre jelzések szerint is már olyan 170-190 millió környékén kellene tartania a hazai mozipénztáraknál, szemben a „csekély” 148 millióval. De bőven van még ideje javítani.

the-amazing-spider-man-2-major-spoiler-plot-details-header

Ha még ez nem lenne elég, akkor A csodálatos Pókember 2. sajnos még egy negatív „rekordot” is elkönyvelhet magának. Ritkán látni ugyanis olyat, hogy egy nagy költségvetésű, látványos vizuális világgal rendelkező képregény adaptáció is, csupán egy hétig legyen képes a trónon uralkodni. Már pedig most ezt történt. De az is lehet, hogy Peter Parker egyszerűen csak rossz szomszédságba költözött.

Zac Efron, a Pókölő!

Ha a középkorban lennénk valószínűleg hasonló névvel illetnék Zac Efron-t, aki az új filmjével nem kevesebbet hajtott végre, minthogy két vállra fektette a hálószövőt. Természetesen nem egyedül vitte véghez ezt a bravúrt. Seth Rogen-nel az oldalán az R-kategóriás nézői besorolást kapó Rossz szomszédság pazarul startolt: 49 millióval nyitottak, amivel bő 10 millióval voltak jobbak Peter Parkernél.

neighbors-seth-rogen-zac-efron-1

A nemzetközi és „hazai” bevételekkel együtt már majdnem sikerült „összerosszalkodniuk” 100 millió dollárt. Annak fényében, hogy a produkciót mindössze 18 millióból „dobták össze”, ez igazán impozáns teljesítménynek számít. És ki tudja, hogy hol fogja abba hagyni a mozis hódító hadjáratát.

A bosszúra éhező Csajok még mindig dobogósak

Érdekes még azt látni, hogy Jennifer Aniston mellett Cameron Diaz a másik olyan vígjáték-színész, akinek a kedvéért emberek milliói tódulnak a mozikba. Így történt ez most is: a 40 millió dolláros budget-ből forgatott produkció már a harmadik hetében jár, de még mindig dobogós. Ezen a héten is további 9 millióval tudták megfejelni az eddig összegyűjtött pénzhalmot.

A_csajok_bosszuja_7

Számokban kifejezve ez annyit jelent, hogy Amerikában már 63 milliónál jár, a világ többi országának eredményeit figyelembe véve pedig már át is lépték a bűvös 100 millió dolláros álomhatárt, ami egy vígjáték esetében mindig kiemelkedő teljesítménynek számít!

Top 10-es lista

1. Rossz szomszédság
2. A csodálatos Pókember 2
3. A csajok bosszúja
4. Heaven is for Real
5. Amerika Kapitány: A tél katonája
6. Rio 2
7.  Moms' Night Out
8. Visszatérés Óz birodalmába
9. A beavatott
10. Veszélyzóna

Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon