asdf

Címlapon a szabad szájú szuperhős!

Már-már teljesen mindegy, hogy milyen lesz a Deadpool című képregény-adaptáció végeredménye, ugyanis a jól felépített marketing-kampányukkal már így is emlékezeteset alkottak. A népszerű kardos szuperhős ezúttal az Entertainment Weekly-től kapott egy stílusos és önazonos coverfotót!

A zsáner megmentője

Nagyok az elvárásaim a Deadpool-lal kapcsolatban, mert kistúlzással ez az a produkció, ami új életet lehelhet az egyre inkább ellaposodó, döcögő szuperhősök világába. Önmagában a figura sem olyan kétdimenziós, mint a többi, ugyanis amellett, hogy végtelenül kegyetlen, humoros és szabad szájú, tudatában van annak, hogy ő csak egy képregény-karaktert, amit azzal is alátámaszt, hogy rendszeresen kiszól az olvasóihoz. Remélhetőleg majd a nézőkhöz is. Az pedig, hogy lebontja a negyedik falat, abszolút izgalmas, sokrétű, ambiciózus vállalkozásnak ígérkezik. Már nem kell sokáig várnunk, hogy élvezhessük a produkciót. Ha csak feleannyira lesz szórakoztató, mint a köré épített marketing-kampány, akkor már elégedett leszek. A címlap kép mellett egy csokorba gyűjtöttem a leghumorosabb hivatalos és gerilla anyagokat:deadpool_empiredeadpool_empire_2

A rendezői székbe Tim Miller ülhetett bele, míg a főszerepet az a Ryan Reynolds vállalta magára, aki példamutató módon hosszú évekig a projekt nagy támogatója volt. 

Deadpool - Hazai bemutató: 2016. február 21.

Megosztás facebookon