asdf

Csak Christian Bale lehet Steve Jobs

  • Szerző: P. Kristóf
David Fincher rendező filmre vinné Steve Jobs életét, de azt mondta, hogy csakis akkor, ha Christian Bale elvállalja a főszerepet.

David Fincher pár éve már filmet rendezett a számítógépes technológia egyik nagy úttörőjének, a Facebook feltalálójának igaz történetéből, most azonban a 2011-ben elhunyt Apple alapító Steve Jobs életrajzát nézte ki magának. Bár tavaly megjelent egy film ugyanebben a témában, itt Ashton Kutcher kapta a főszerepet, de az hatalmas bukás volt anyagilag és kritikai szempontból egyaránt, ezért Hollywoodban úgy gondolják, hogy bőven elfér még egy produkció. 

A The Wrap értesülései szerint Fincher találkozott a Sony egyik vezetőjével, Amy Pascal-lal és azt mondta neki, hogy egyedül abban az esetben hajlandó elkészíteni a filmet, ha Bale elvállalja a főszerepet. A színész egyelőre hivatalosan nem csatlakozott a projekthez, jelenleg ugyanis családjával szeretne eltölteni egy kis időt, hiszen legutóbbi, Exodus című filmjének forgatása épp, hogy véget ért.

Bale Jobs

Christian Bale már azóta a legesélyesebb a szerepre, mióta bejelentették a film elkészítésének tervét, hiszen sokak szerint rendkívül hasonlít az egykori üzletemberre. Ha úgy dönt, elvállalja, akkor már idén ősszel elkezdődhetnek a munkálatok, bár valószínűbb, hogy ez jövő év elejére tolódik, ugyanis Bale és Fincher is legújabb filmjét fogja népszerűsíteni az év második felében. 

Fincher múlt hónapban szerződött le a filmhez, melynek forgatókönyvét az az Aaron Sorkin írja Walter Isaacson életrajzi regényéből, akivel korábban A közösségi háló című filmjén is együtt dolgozott. Scott Rudin, Mark Gordon és Guymon Cassady producerek lesznek, míg az Apple társalapítója, Steve Wozniak konzultánsként vesz részt a produkcióban.

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon