asdf

Deadpool-lal új időszámítás kezdődik

  • Szerző: Csákó Zsuzsi
  • Forrás: IC Press
A legvadabb humorú képregényhőst főszereplőjéül választó film minden előzetes várakozást bőven felülmúlva kezdte meg mozis karrierjét. A bemutatóját követő három napos hétvégén az Egyesült Államokban 135 millió dolláros bevételt hozott, és ezzel – ahogy ez Deadpooltól elvárható – jó néhány határt áthágott.

A legjobb februári premier már az övé: az eddigi címbirtokos, A szürke ötven árnyalata teljes 45 millióval maradt le mögötte. Az R-korhatárbesorolású (tehát kb. 16 éven felülieknek szánt) filmek piacán eddig a Mátrix Újratöltve aratta a legnagyobb sikert az első hétvégén, most ezen a listán is a Deadpool-é az első hely. Sőt, a filmet forgalmazó stúdió a 20th Century Fox sem büszkélkedhetett eddig ekkora sikerrel: náluk a legjövedelmezőbb első hétvégéje eddig A sith-ek bosszújának volt.

deadpool-gallery-03A főszereplő Ryan Reynolds – a ki sokak szerint élete alakítását nyújtja – sem szerepelt még ilyen jól induló filmben, tehát egy személyes rekord is megdőlt. És eközben a világ 61 másik országában is bemutatták a filmet, és itt összesen 125 millió dollárnyi jegybevétel jött össze: vagyis a Deadpool összesen már több mint 260 milliót hozott. Az előrejelzések szerint a film csak az USA-ban már ezen a héten átlépi a 200 millió dolláros bevételi határt – igaz több mint 3700 moziban fogják egyszerre játszani.

Megosztás facebookon