asdf

Debrecenben nyitja meg következő 4DX moziját a Cinema City

  • Szerző: MoziStar
  • Forrás: Cinema City
Debrecenben nyitja meg az ország harmadik 4DX mozitermét a Cinema City. A 300 millió forintos beruházásnak köszönhetően a teremben egy előadás alatt 112 néző élheti át a filmélményt kiemelő környezeti hatásokat, többek között a hóesést, esőt, szelet, párát, illatokat, a villámok fényhatását és természetesen a különféle mozgásokat.
Közép-Kelet Európa első 4DX mozija 2013-ban nyílt a Cinema City WestEndben, azóta a világon 500 ilyen mozi várja a nézőket, ebből a debrecenivel együtt 35 a Cinema City hálózatában működik.
mozi_4dx (5)
mozi_4dx (27)
A 4DX-ről

A 4DX a világ jelenlegi legmodernebb mozitechnológiája. Különlegessége, hogy mozgó ülésekkel, fényeffektekkel, illatokkal, buborékokkal, víz- és levegőbefújással működik, melyeket összehangolnak a filmben szereplő látvánnyal. A székek a filmjelenetekben is tapasztalható mozgást keltik életre három tengelyen. Ez azt jelenti, hogy a moziban elhelyezett ülések képesek oldalirányú mozgásra, emelkedésre, előre és hátra dőlésre. A székekbe épített elektronika a láb és a hát csiklandozását is lehetővé teszik, a légmozgás és a vízpermet a váratlanságával okozhat meglepetés pillanatokat a vetítés alatt.
mozi_4dx (10)
mozi_4dx (13)
mozi_4dx (18)
Minden egyes produkció a részletesen megkoreografált levegő-, víz-, illat-, mozgás-, vibrációs hatásokkal a hagyományos moziterem audiovizuális ingereit messze felülmúlva hat a nézőkre, akik így teljesen elmélyülhetnek az élményben, és az akció részeseivé válhatnak. A 4DX jellemzője, hogy a különböző filmek vetítésekor más és más effektust hívnak életre az alkotók, így a mozi székéből testközelben tapasztalható az éppen látott szereplő mozgása, reakciója, az őt érő környezeti hatások.
mozi_4dx (21)
mozi_4dx (23)
mozi_4dx (25)
A Cinema City március 15-től premier filmként a Tomb Raider 3D, valamint a családoknak kedvezve hétvégén az Oscar díjas aminációt, a Coco című filmet tűzi műsorra. A 4DX debreceni vetítéseire 2D filmek esetén 2.540 forintos teljes árú, és 2.410 forintos kedvezményes árú jegyek válthatóak. 3D előadások esetén a nézők 2.560 forintos teljes árú, és 2.530 forintos kedvezményes árú jegyet tudnak váltani, melyre, ha szükséges, még 240 forintos szemüveg díj fizetendő.

A világ második legnagyobb mozihálózata

A Cineworld Csoport február végével felvásárolta a Regal Entertainment Group amerikai moziüzemeltető vállalatot. A Regal részvények 23 dolláros felvásárlási ára alapján a Regal teljes jelenleg kibocsátott és kibocsátandó alaptőkéje 3,6 milliárd dollár, míg az ebből levezetett cégérték 5,8 milliárd dollár.

A felvásárlás eredményeként egy globális moziüzemeltető, a világ második legnagyobb mozihálózata jött létre tíz országra kiterjedő jelenléttel. Az észak-amerikai piac a világ legnagyobb bevételű piaca: 2008 óta évente 10 milliárd dollárt meghaladó árbevétellel és stabilan 1,25 milliárdot meghaladó számú jegyeladással ugyanezen időszak minden egyes évében. A Cineworld és a Regal összesítve 794 moziban 9 542 teremmel rendelkezik a felvásárlásnak köszönhetően szerte az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Írországban, Izraelben, Cseh- és Lengyelországban, Romániában, Bulgáriában, Szlovákiában és Magyarországon.
Megosztás facebookon