asdf

Dobó Kata első filmje Valentinkor érkezik a mozikba

  • Szerző: Simon
Stílusosan egy randi jelenet felvételével zárult az új magyar romantikus vígjáték, a Kölcsönlakás forgatása június végén.
A Dobó Kata rendezésében készülő film felvételei feszített tempóban, 32 napon keresztül tartottak elsősorban a fóti Mafilm stúdióban, majd a Liszt Ferenc téren, illetve további tizenkettő más külső helyszínen. A következő fél évben még rengeteg munka vár az alkotókra, hogy a vágás, a képi-és hangi utómunkálatok, valamint a zene rögzítése után a Kölcsönlakás című film 2019. február 14-én országszerte a mozikba kerülhessen.
kolcsonlakas_jelenet01
„Álmodni sem mertem volna simább, jobb hangulatú forgatást. Mindent időben fel tudtunk venni, és a külső helyszíneken még az időjárás is kegyes volt hozzánk. Kemény munka volt, a teljes stábtól óriási fegyelemre volt szükség, hogy tartani lehessen a szoros menetrendet, mert nap, mint nap rengeteg jelenetet kellett rögzítenünk. Itt kivétel nélkül mindenki a maximumot nyújtotta, vagy még annál is többet adott, hogy határidőre végezzünk.” – hangsúlyozta Dobó Kata rendező az utolsó forgatási napon. Hozzátette, hogy a színészektől különösen sok áldozatot követelt a munka, főként az időbeosztást tekintve. A felvételek döntő része a tavaszi színházi évad végére esett, ezért többen közülük, sőt maga a rendező is, esténként hét órakor még színpadra lépett. Emiatt előbb kellett kezdeni a napi forgatásokat, így a szereplők gyakran hajnali négykor keltek, hogy hatkor már munkára készen álljanak a kamerák elé.
kolcsonlakas_jelenet02
A Balla Eszter, Martinovics Dorina, Oroszlán Szonja, Kopek Janka, Kiss Ramóna, valamint Haumann Máté, Klem Viktor, Fehér Tibor, illetve Szabó Simon főszereplésével készülő Kölcsönlakás a világszerte nagy sikerrel játszott színdarab eredetijétől részben eltérő, önálló koncepcióra épülő feldolgozás lesz, azaz a magyar stáb fantáziáját, kreativitását tükröző adaptáció valósulhat meg. Ez egyben azt is jelenti, hogy a humoros, pikáns cselekmény, és a szereplők még jobban tükrözik, leképezik majd a hazai viszonyokat, az ismerős karaktereket, illetve helyzeteket is. Az alkotók célja pedig elsősorban az volt, hogy ihletet merítve a népszerű előadásból olyan színvonalas, minőségi szórakoztató filmet forgassanak, ami a hasonló műfajú hollywoodi produkciókkal is sikerrel felveszi a versenyt.
kolcsonlakas_jelenet03
Erre minden esély meg is van, miután a Kölcsönlakás története vérbeli tévedések vígjátéka, amelynek hősei, a két házaspár, a csábító jógatanár, az önimádó belsőépítész, illetve kiszemelt hódítása, valamint a sikeres írónő és a vadítóan szexi escort lány, sorozatos bonyodalmakba keverednek. Végül mindannyian ugyanabban a lakásban kötnek ki, ahol az események izgalmas fordulatokat vesznek, és kiszámíthatatlan lezárást tartogatnak…

Kölcsönlakás - Bemutató: 2019. február 14.
Megosztás facebookon