asdf

Dwayne Johnson a Halálos iramban 7-ben

  • Szerző: P. Kristóf
Amikor elkezdődött a Halálos iramban hetedik részének forgatása, szinte biztos volt, hogy Dwayne Johnson nem szerepel majd benne, ugyanis éppen hazánkban forgatta a Hercules című filmjét. Most Vin Diesel elárulta, hogy mégis viszont láthatjuk majd az amerikai pankrátort a szériában.

Dwayne Johnson épp, hogy befejezte a hazánkban forgatott Hercules: Thracian wars munkálatait, máris hazarepült, de nem pihenni. A pankrátorból lett színész egyből a következő munkájába vetette magát, harmadjára is Hobbs ügynököt alakítja majd a Halálos iramban szériában. 

Most Vin Diesel hivatalos Facebook oldalán megerősítette ezt a hírt, ugyanis közzétett egy fényképet, melyen ő és a Szikla látható a forgatáson. A jelenet egy kórházi szobában látható, azonban egyelőre nem tudni, hogy kerülnek oda. A képhez a posztoló sztár odaírta: "Amikor Dwayne testvér Hobbs bőrébe bújik, nem tudni, hol ér véget ő és hol kezdődik a karakter. Egymás után a harmadik közös munkák a sorozatban és az a kapcsolat, amit kialakítottunk, egyre jobbá teszi a filmeket."

A fent említett fotót és a forgatásról készült további képeket megtekinthetitek galériánkban.

Halálos iramban 7 forgatási képek - A képre kattintva tudod megnyitni a galériát.

 
 
Megosztás facebookon