asdf

Élő show lesz a Halálos iram-ból

  • Szerző: Csákó Zsuzsi
  • Forrás: UIP-Duna
A Halálos Iramban filmek a 2000-es évek elején még az akkor igazán menőnek számító utcai versenyzés és a tuningolt verdák voltak a középpontban. Majd Vin Diesel az első, Paul Walker a második után szállt ki, hogy a harmadik Japánban játszódjon egy teljesen új főszereplővel. A 2000-es évek második felében azonban Diesel újra jó ötletnek tartotta, hogy visszatérjen Dominic Toretto szerepébe és az utcai versenyzés helyett az akciófilmek irányába fordult a franchise. A bevétel pedig minden egyes újabb filmmel csak tovább nőtt, ezért nem meglepő, hogy meg sem állnak tíz filmig.

Halálos iramban-sorozat eddig csaknem 4 milliárd dolláros bevételt hozott, ezért kiterjesztik egy újabb médiumra. Élő látványosság lesz belőle, azaz a filmben látható autókkal kaszkadőrök száguldoznak majd egy hatalmas arénában, a moziból jól ismert díszletek között.

halalos_iramban_8_01A show jövőre indul világ körüli útra. A rendezők azt ígérik, a nézők ugyanolyan izgalmas látványosságban részesülnek, mint a mozik közönsége, csak ők érezni is fogják a benzingőz illatát, és igénybe veszi dobhártyájukat az abroncsok sivítása. A filmek szereplői közül senki nem szerződött le a show-ra, ami érthető, hiszen a sorozat további részeivel lesznek elfoglalva.

Halálos iramban 8./The Fate of the Furious – Hazai bemutató: 2017. április 13.

Megosztás facebookon