asdf

Extrák és kimaradt jelenetek a Saul fia DVD-n!

Cannes éd Los Angeles után az első nagyjátékfilmével debütáló rendező, Nemes Jeles László díjnyertes bemutatkozó alkotása, a Saul fia hamarosan a DVD-gyűjteményed magyar szelekciójának koronaékszere lehet. Általánosságban véve elmondható, hogy a korong is legalább olyan érdekes és emlékezetes, mint maga az Oscar-díjas „végtermék”.
Minden idők legnagyobb, nemzetközileg elismert magyar alkotása, a Saul fia már bemutatása után nem sokkal a filmtörténet részévé vált. A film április közepén kétféle házimozis változatban jelenik meg. Az egyik, kétlemezes dvd kiadvány digipack kiszerelést kapott, a film mellett pedig egy extra lemezt is tartalmaz. A másik, háromlemezes limitált kiadvány a két dvd mellett magába foglalja a blu-ray változatot (rajta a filmmel FullHD képpel és DTS-HD Master Audio hanggal, továbbá az extrákkal, ugyancsak HD-ben), egy 28 oldalas könyvet a film történelmi hátteréről és művészeti koncepciójáról, illetve egy sorszámozott filmkockát az eredeti, 35mm-es nyersanyagból.

A kiadványokhoz a 35mm-es kópiáról készített digitális transzferét a stáb – Nemes László rendező-forgatókönyvíró, Erdély Mátyás operatőr, Zányi Tamás hangmérnök és Hajdók Gábor utómunka supervisor – személyesen felügyelte, hogy az Oscar-díjjal kitüntetett alkotás a lehető legjobb kép- és hangminőségben kerülhessen otthoni körülmények között is a nézők elé.

saulfia_dvd0

Kimaradt jelenet, werk-filmek és audiokommentár az extrák között

Ritka jelenségnek számít, hogy a készítők egy magyar film DVD-verziójára is nagy hangsúlyt fektetnek. Ennek az egyik oka, hogyha vásárolunk is, akkor sem első sorban a hazai, hanem a külföldi címek közül válogatunk. A Saul fia ellenben megkapta az Oscar-díjas filmekhez méltó kiadványát, amin rengeteg exkluzív anyag lelhető fel. Külön kiemelném az audiokommentár-funkciót, aminek köszönhetően a rendezővel, Nemes Jeles Lászlóval és a film első számú, formabontó operatőrével, Erdély Mátyással érhetjük meg behatóbban a történet fontos gócpontjait. A technikai ismertető mellett rengeteg érdekességet is hallunk a forgatásról. Mindenképp érdemes a készítői stábbal „közösen végignézni” a Sault, mert jobban el tudunk mélyülni a történetben.

Az audiokommentár mellett láthatunk egy hosszú, a végső verzióból kivágott jelenetet, a film nemzetközi és magyar tv-sportját és egy nagyon érdekes videót a közönségtalálkozóról. A rövid werk-szcénák pedig azért érdekesek, mert általuk érvényesült a forgatás a forgatáson-effektus, ugyanis a kamerára és a hangrögzítő mikrofonrúdjára erősített GoPro felvételeket nézhetünk meg, amik tényleg olyan hatást keltenek, mintha fizikailag ott lennénk a forgatáson. A slusszpoén Nemes Jeles László rövid filmje, a Türelem, ami szintén megtekinthető az extra tartalommal bíró korongon. Érdekes kis alkotás, ami stíluséban és tartalmi-pontokban is hasonlít a Saul fiára.

Egy kis érdekesség a végére: igaz, hogy már megváltozott a sorrend, de sokáig a Saul fia vezette a legnagyobb hazai DVD-forgalmazó online shopjának, az Xpress.hu-nak az előrendelési listáját. Jelenleg a harmadik pozíciót foglalja el a holokauszt történet, amit nagy öröm látni. Nemes Jeles László alkotásának duplalemezes extraváltozatát előreláthatólag 3.490 forintért lehet majd megvásárolni.

Megosztás facebookon