asdf

Ezeket a filmeket várjuk legjobban 2014-ben - 1. rész

  • Szerző: P. Kristóf
Nemsokára itt az év vége, úgyhogy összegyűjtöttük nektek azokat a filmeket, melyeket jelenleg a legjobban várunk a jövő évi felhozatalból.

The Grand Budapest Hotel

Amerikai bemutató: 2014. március 7.

Hazai bemutató: 2014. március 20.

Mi ez: A címe ellenére sajnos nem fővárosunkban, hanem egy német szállodában játszódik a film, mely a hotel legendás portásának és legjobb barátjának, a fiatal hordárfiúnak a kalandjait meséli el a két világháború között.

Miért várjuk: Mert ez Wes Anderson legújabb filmje, melyben ismét rengeteg sztárt láthatunk majd, mint például Ralph Fiennes, Edward Norton, Bill Murray, Owen Wilson, Harvey Keitel, Jude Law, Willem Dafoe, vagy Jeff Goldblum. Ráadásul az előzetese alapján úgy tűnik, hogy a rendező korábbi alkotásainak színvonalához méltó produkció lesz.


300: A birodalom hajnala

Amerikai bemutató: 2014. március 7.

Hazai bemutató: 2014. március 6.

Mi ez: A 300 eseményei előtt és közben játszódó film a görög és perzsa haderők összecsapását, valamint Xerxész uralkodóból istenkirállyá válását mutatja be.

Miért várjuk: Mert az óriási sikert arató és zseniális 300 folytatásának tekinthető, mely az ott megszokott stílusban meséli tovább a történelemből ismert eseményeket.

 

A csodálatos Pókember 2.

Amerikai bemutató: 2014. május 2.

Hazai bemutató: 2014. május 1.

Mi ez: A tavaly bemutaott A csodálatos Pókember című film második része, melyben a fiatal Peter Parkernek szembe kell szállnia Rhino-val és Electro-val, miközben megpróbálja megtartani ígéretét, hogy távol tartja magát szerelmétől, Gwentől.

Miért várjuk: Mert imádtuk az előző részt és ez a felvonás még izgalmasabbnak és feszültebbnek tűnik. Meg persze nagyon kíváncsiak vagyunk Jamie Foxx-ra, hogyan játsza Electro-t.

 

X-Men: Az eljövendő múlt napjai

Amerikai bemutató: 2014. május 23.

Hazai bemutató: 2014. május 22.

Mi ez: Az X-Men franchise legújabb darabja, mely ezúttal több idősíkban fog játszódni egyszerre. Amikor a nem túl távoli jövőben a mutánsokat elkezdik koncentrációs táborokba zárni, Xavier professzor visszaküldi Farkast a múltba, hogy segítsen megakadályozni ezt.

Miért várjuk: Mert végre ismét az első két filmet is készítő Bryan Singer került vissza a rendezői székbe és imádtuk az ő X-Men filmjeit. Plusz Hugh Jackman is nagy kedvencünk, meg ez a többszörösen összetett történet rengeteg izgalmat és mélységet rejthet magában.

 

A Million Ways to Die in the West

Amerikai bemutató: 2014. május 30.

Hazai bemutató: 2014. május 29.

Mi ez: A Family Guy és a Ted alkotója ezúttal egy western-vígjátékkal nevettet meg minket. A főszereplő Albertet elhagyja barátnője, amikor visszalép egy párbajtól. Ezt követően megismerkedik egy gazfickó feleségével, aki férfit farag belőle, így végre felkerekedik, hogy visszaszerezze szíve hölgyét.

Miért várjuk: Mert Seth MacFarlane korunk egyik legviccesebb figurája, akinek ez lesz a második mozifilmje. Mindemellett most nem csak írja és rendezi, hanem egyből ő a főszereplője is a történetnek, ami egy western-komédia lesz. Már így látaltanban fergetegesnek ígérkezik.

 

Halálos iramban 7.

Amerikai bemutató: 2015. április 10.

Hazai bemutató: -

Mi ez: A Halálos iramban sorozat hetedik része, ahol Dominic Toretton és csapatán bosszút akar állni Ian Shaw, az előző rész főellenségének bátyja.

Miért várjuk: Mert a Fűrészt és a Démonok közöttet is jegyző James Wan rendezi, így már önmagában érdekes, hogy a horroorra szakosodott amerikai mit hoz ki egy akciófilmből. Ráadásul minden eddiginél több sztárt gyűjtöttek össze a széria állandó szereplői mellé, például Kurt Russell-t, vagy Jason Statham-et, aki életében másodjára gonoszt fog alakítani.

 

A majmok bolygója: Forradalom

Amerikai bemutató: 2014. július 18.

Hazai bemutató: 2014. július

Mi ez: A majmok bolygója előzményeit bemutató Lázadás alcímű 2011-es film folytatása, mely tíz évvel később játszódik, amikor a Ceasar által vezetett intelligens majmok csapata megküzd a maroknyi túlélővel, eldöntve, hogy ki uralja a Földet.

Miért várjuk: Mert A majmok bolygója óriási kedvencünk, ezért imádtuk a szintén zseniális Lázadást is. Ez most azt a törétnetvonalat meséli tovább, bemutatva, pontosan hogy is vették át az uralmat a majmok az emberek felett. Ha mindez még nem lenne elég, akkor a Gollum-ot is megmozgató Andy Serkins fogja alakítani Ceasar-t, a majmok vezérét, míg az emberek oldalán láthatjuk majd többek között Gary Oldman-t is!

 

Hercules 3D

Amerikai bemutató: 2014. július 25.

Hazai bemutató: 2014. augusztus

Mi ez: A Hercules: Thracian Wars című képregény feldolgozása, mely a mitológiai történet után játszódik, amikor a görög hős zsoldosaival együtt járja a vidéket, hogy aranyért árulják szolgáltatásaikat.

Miért várjuk: Mert teljes egészében hazánkban forgatták és többek között Palvin Barbi is feltűnik majd benne. Mindemellett nagyon kíváncsiak vagyunk rá, hogy Dwayne Johnson milyen Herkules lesz.

hercules

 

Sin City 2. - Ölni tudnál érte

Amerikai bemutató: 2014. augusztus 22.

Hazai bemutató: 2014. augusztus

Mi ez: Robert Rodriguez és Frank Miller 2005-ös Sin city című filmjének régóta várt folytatása. A sztori részben Frank Miller azonos című képregényén, míg részben az általa, kizárólag a filmhez írt történeten alapszik. 

Miért várjuk: Mert a Sin city minden pillanatában zseniális volt, így kétség sem férhet hozzá, hogy a hosszú évek óta készülő folytatás is legalább ennyire jó lesz. Ráadásul ha az első rész sztárgárdája nem lett volna elég, további nagy nevekkel túrbózták fel a folytatást, mint például Lady Gaga, Josh Brolin, Joseph-Gordon Levitt, Ray Liotta, vagy a magyar származású Marton Csokas.

 

A galaxis őrzői

Amerikai bemutató: 2014. augusztus 1.

Hazai bemutató: -

Mi ez: A Marvel legújabb képregényadaptációja, mely egy űrben rekedt pilótáról és az őt segítő űrlényekről szól, akik együttes erővel szembe szállnak az univerzumot fenyegető gonosszal.

Miért várjuk: Mert rettenetesen kíváncsiak vagyunk a Marvel új nagy dobására, meg arra, hogy Bradley Cooper-ből milyen mosómedve válik majd.

guardians of the galaxy

Megosztás facebookon