asdf

Gary Oldman félve fogadta el Churchill szerepét

  • Szerző: Csákó Zsuzsi
  • Forrás: UIP-Duna
Nagyon örült Gary Oldman, amikor megkínálták Winston Churchill szerepével A legsötétebb óra című filmben, aztán megijedt. Arra gondolt, hogy 30 kilót kell híznia, hogy megformálhassa a meglehetősen testes brit miniszterelnököt, és ekkora túlsúlytól soha nem fog megszabadulni.
„Az a rémkép villant be, hogy lassan hatvan vagyok, a film miatt fölszedek 30 kilót, és az életem hátralévő részét azzal töltöm, hogy megpróbálok minél többet leadni belőle. Szerencsére a maszkmesterek megoldották: habszivacs protézist applikáltak rám, így hízás nélkül is pontosan olyan lett az alakom, mint Sir Winstoné.” – mesélte a színész A legsötétebb óra londoni premierjén.
A legsötétebb óra_jelenet_04
A film igazi bravúrja az, hogy Gary Oldman arcát is teljesen átalakították a maszmesterek, hogy megszólalásig hasonlítson a politikusra. A színész külsején minden hajnalban három és fél órán keresztül dolgoztak, hogy teljesen átalakuljon, mire reggel nyolckor elindulnak a kamerák.
A legsötétebb óra_jelenet_03
A legsötétebb óra három hét történetét meséli el. 1940-ben ennyi idő kellett ahhoz, hogy Chuchill elérje célját, és Anglia folytassa a háborút a nyerésre álló németek ellen.
A legsötétebb óra_jelenet_02
A film többszörös Oscar-várományosnak tartják a kritikusok, és a Churchill család is áldását adta rá, sőt részt vesz a produkció népszerűsítésében. Gary Oldman-t Arany Glóbuszra már jelölték alakításáért.
A legsötétebb óra/Darkest Hour – Hazai bemutató: 2018. január 18.
Megosztás facebookon