asdf

Gerard Butler kiszállt a Holtpont remake-ből

Az angol színész januárban szerződött le a klasszikus akciófilm, a Holtpont feldolgozásának egyik főszerepére, most azonban mégis ki kellett szállnia a projektből.

A Holtpont című 1991-es akciófilmet az Oscar-díjas Kathryn Bigelow rendezte, a főszerepeket pedig Patrick Swayze és Keanu Reeves alakította. A sztori egy szörfős bűnbanda után nyomozó beépített rendőr történetét mesélte el, aki eleinte mindenáron el akarta kapni a rablókat, de ahogy közéjük került, megszerette őket. Mivel anno hatalmas siker volt és ára már klasszikusnak számít a műfajon belül, ezért úgy döntöttek, újraforgatják a filmet, de mivel a szörf mostanában nem annyira menő, így ezt különböző extrémsportok szerelmeseire cserélték le. 

point break

Az eredeti elképzelés szerint Butler kapta volna Swayze karakterét, vagyis a bűnbanda laza, de profi vezérét, de ezt most, két hónappal a forgatás kezdete előtt visszamondta. Egyes források szerint a készítők és közte húzódó kreatív ellentétek és a Támadás a Fehér Ház ellen című filmje folytatásának forgatása miatt döntött így a színész. A studió ennek ellenére nem akarja eltolni a premier dátumát, hanem a következő napokban megpróbálnak találni valakit a helyére, de egyelőre egy név sem merült fel, mint alternatíva. 

Holtpont - Bemutató: 2015. július 2.

London Has Fallen - Bemutató: 2015. október 2.

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz közösségünkhöz Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon