asdf

Halálos fegyver remake Chris Hemsworth főszereplésével

A Csupasz pisztoly, az Emlékmás és a Holtpont után a nyolcvanas évek legmenőbb akciófilmje, a Halálos fegyver is kap egy feldolgozást.

Hollywood minden eddiginél nagyobb feldolgozás-lázban ég, sorra veszik elő a régi sikerfilmeket és gyártják őket újra, bár legtöbbször sajnos elég gyenge eredménnyel. Most a Halálos fegyver című akciósorozat is erre a sorsa jutott, annak ellenére, hogy egy ideje szó volt egy esetleges ötödik rész elkészítéséről az eredeti színészekkel. Valószínűleg ezt nem sikerült összehozni, ezért úgy döntöttek, újraindítják a szériát, de nem az eredeti filmet készítik újra, helyette állítólag egy idős zsaru fia lesz a főszereplő, aki maga is úgy dönt, rendőr lesz. 

halálos fegyver

A karakterről még többet megtudhattunk, állítólag ugyanis a Mel Gibson által megformált Riggs őrmester fiáról lesz szó és Chris Hemsworth a legesélyesebb a szerepre. Az eredeti sorozat producere, Joel Silver dolgoza ezen a filmen is, míg a rendezői székbe a Halálos iramban sorozattal ismertté váló Justin Lin kerülhet. Az első négy rész forgatókönyvéért, valamint a legutóbbi Vasember filmért felelős Shane Black pedig a hírek szerint már be is nyújtott pár történetötletet.

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. 
Csatlakozz közösségünkhöz 
a Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon