asdf

Hivatalos: Nem tör ki forradalom a Cinema City-ben

  • Szerző: Steiner Ádám
  • Forrás: IC Press
Ahogy erről tegnap is írtunk, a Cinema City és az InterCom nem tudott megegyezni A majmok bolygója – Forradalom film kapcsán. Sajnos szomorú hírről kell beszámolniuk: hivatalosan is eldőlt a film sorsa.

Az InterCom sajtóosztálya megerősítette, hogy bármennyire is szerették volna és harcoltak a dologért, még sem tudják bemutatni a Cinema City mozihálózataiban A majmok bolygója-franchise második részét.

Ezzel kapcsolatban természetesen az InterCom marketing- és kommunikációs vezetője is megszólalt:

„Rettenetesen csalódottak vagyunk, és nagyon sajnáljuk azokat a magyar nézőket, akik a Cinema City hálózat valamelyik mozijában nézték volna meg A majmok bolygója – Forradalom című filmet. Az InterCom egy éve dolgozik azon, hogy a lehető legtöbb hazai mozirajongóhoz eljuthasson a nyár egyik legjobban várt alkotása.” – mondta Rajki Péter az InterCom marketing- és kommunikációs vezetője. „A mozikkal folytatott tárgyalásaink során semmivel sem szerettünk volna jobb vagy más feltételeket elérni, mint korábban bármilyen hasonló film esetén. Ennek ellenére a Cinema City mozihálózat úgy döntött, hogy a világon óriási sikerrel futó filmet nem tűzi műsorára július 17-től.”

A széleskörű, országos marketingkampány, a nemzetközi és magyarországi pozitív sajtóvisszhang, valamint a kimagasló amerikai és régiós nézettségi eredmények Magyarországon is hatalmas sikert ígérnek.

AMajmokBolygojaForradalom_online_12 (1)_2

Öröm az ürümben, hogy a Cinema City-n kívül 44 moziban azért vetíteni fogják az új A majmok bolygója-részt. Az alábbi helyeken tekinthetitek meg a filmet: Budapesten - Corvin, Mi Mozink Eurocenter, Mi Mozink Lurdy, Pólus, Sugár; illetve vidéken - Ajka, Balassagyarmat, Balatonfüred, Békéscsaba, Cegléd, Csopak kertmozi, Debrecen Apolló, Dunaújváros Dózsa, Eger Kertmozi, Eger Uránia, Eger Agria, Fehérgyarmat, Fövenyes Kertmozi, Gödöllő, Gyöngyös, Hévíz, Hódmezővásárhely, Kecskemét Malom, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kisvárda, Miskolc Uránia, Mi Mozink Tatabánya, Nagykanizsa Cinema, Nyíregyháza Krúdy, Pápa Petőfi, Révfülöp Kertmozi, Salgótarján, Sopron Elit, Sárospatak, Siófok, Szarvas, Szeged Belvárosi, Szentes, Székesfehérvár Barátság, Szombathely Savaria, Szolnok Tisza, Tata Est és Zalaegerszeg Art.

A majmok bolygója: Forradalmat július 17-től játsszák a magyar mozikban.

Megosztás facebookon