asdf

Hivatalossá vált a MOM Park mozi sorsa

  • Szerző: Csákó Zsuzsi
  • Forrás: Cinema City
A Cinema City közleményt adott ki, amely szerint január 12-től a MOM bevásárló központban található mozit már nem a cég üzemeltet‎i. A Cinema City nem vonul ki Magyarországról, továbbra is maximális szolgáltatást nyújt a nézőknek - mondta Buda Andrea marketing és pr-igazgató.

A cég még tavaly szeptemberben zárta be a Mammut moziját öt éves működtetés után. Ugyanis a pláza és a Cinema City nem tudott megegyezni a a szerződés megújításának feltételeiről. Idén a MOM Park mozi megszűnése merült fel, amikor január 2-án zárva maradt, de végül kiderült, hogy a mozi üzemeltetését egy nemzetközi cég veszi át, mely hazánkban eddig nem volt jelen.

mompark_mozi_

"Továbbra is folytatjuk a 20 évvel ezelőtt elkezdett stratégiánkat a tökéletes moziélmény biztosítása érdekében, melynek része a január végén megnyitásra kerülő, legmodernebb technológiával felszerelt 4DX moziterem Győrben‎, valamint több multiplexünk teljes vagy részleges felújítása is, melyek szintén az idei évben kezdődnek el. A jövőben is a nézők maximális igényeinek kiszolgálása a célunk, így az eddig a MOM-ban megszokott eredeti nyelvű (OV) vagy feliratos vetítések megtekintésére ezentúl is lehetőség lesz a Cinema City Aréna, WestEnd vagy a budai oldalon a Cinema City Allee moziban, valamint bizonyos filmek esetében többi vidéki helyszínen is." - szól a Cinema City közleménye

Megosztás facebookon