asdf

Insidious – Aki meghalt, az úgy is marad

  • Szerző: Simon
  • Forrás: IC Press
James Wan ugyan átmenetileg elhagyta a műfajt, hogy megrendezze a Halálos iramban 7-et, de nem lett hűtlen a horrorhoz.

Insidious3_jelenetfoto (6)Még mindig az az igazi szenvedélye, így, az üldözős akciómozi gyártása közben producerként részt vett korábbi kedvence, az Insidious folytatásának elkészítésében is. Az Insidious – Gonosz lélek (16E) rendezését azért átadta Leigh Whannell-nek, aki nemcsak szereplője, hanem írója is a korábbi, immár legendás Insidious-oknak – valamint együtt találták ki a Fürész-filmeket.

– Együtt döntöttük el, hogy most a kezdettel folytatjuk – nyilatkozta egy horrorügyi internetes oldalnak Whanell. – Meg akartuk nézni, honnan indult ez az egész: a legijesztőbb dolgok úgyis mindig a múltból érkeznek. A szellemidéző, halott látó Lint akartuk a középpontba állítani, ahhoz pedig visszafelé kellett mennünk. Jamesszel már a Fűrész folytatások készítése közben megegyeztünk: bármit kérnek is a finanszírozó producerek, nem csinálunk olyat, hogy egy szereplőt megölünk, azután később azt mondjuk: „csak trükk volt, vissza az egész.” Van elég szellem a filmünkben ahhoz, hogy ne szoruljunk rá újabbakra.

Insidious – Gonosz lélek/Insidious: Chapter 3.: Hazai bemutató: 2015. június 18.

Megosztás facebookon