asdf

Iszak Eszter kiborult a moziban

Iszak Eszti és Sanyóca annak ellenére, hogy rendszeres moziba járók, a múlt heti FilmÜnnep alkalmából új kihívást találtak a vetítő vásznak világában. Jegyszedőnek álltak.

Eszti bevallása szerint, eddigi legkellemesebb film élménye a Mamma Mia volt.  A horror filmeket egyenesen utálja. „Bár alapvetően nem szeretem a musicaleket, ez a film nagyon tetszett, ráadásul imádom az ABBA zenéjét. Egy nyári napon mentünk el megnézni, gyönyörű idő volt, a film pedig ugyanezt a mosolygós, jó hangulatot tükrözte vissza.”-mesélte a szőke műsorvezetőnő, majd azt is elárulta, hogy megtörtént már az is, hogy nem tetszett neki a választott film, ezért felállt és kisétált  a moziból.

Iszak Eszti_01

„Ezek főleg akciófilmek, ha úgy érezzük, hogy nem jó, inkább kimegyünk, és nem pazaroljuk rá az időnket” - tette hozzá, majd bevallotta, hogy előfordult olyan eset is, amikor a film túl dúrva volt ahhoz, hogy végignézze, ezért a történet  felénél feladta a mozizást.  "A Fűrész egyik részénél fordul elő velem, hogy egyszerűen nem bírtam tovább nézni, ki kellett mennem a teremből. Napokig  a film hatása alatt voltam, szörnyű élmény volt.”- mesélte a bájos műsorvezető.

Sanyóca más típusú filmeket igyekszik elkerülni. „A művészfilmek alapvetően távol állnak tőlem. De a német tinifilmeket sem szeretem, és van pár Adam Sandler film, ami szerintem szintén nagyon rossz”- osztotta meg a véleményét a Megálló műsorvezetője, aki saját bevallása szerint, nem régóta húdol a moziba járás szenvedélyének, de csinos kolleganőjével ellentétben, ő még nem hagyott ott egy filmet sem a  vége előtt. „Egyszer azonban bombariadó volt, és ki kellett menni a teremből, pedig kíváncsi lettem volna, mi a vége az Evitának.” A VIVA TV műsorvezetője kedvencei közé sorolta a Forrest Gump, az Eredet és a Viharsziget című filmeket, valamint a Keresztapa összes részét.

Iszak Eszti_02

Bár Iszak Eszti és szerencsés párja sokat járnak moziba, első randi helyszínének nem  tartja jó ötletnek a popcorn illatú sötét termeket. „Jobb, ha az első alkalmakkor egymásra figyelnek, beszélgetnek, megismerik egymást. A moziban csak ülnének egymás mellett” – tanácsolta, amivel  Sanyóca  is egyet értett „Semmi értelme az első randin moziba menni. Drágább, mint meginni egy kávét, ráadásul maximum egy váll-tapi fér bele.” - közölte a műsorvezető.

Megosztás facebookon