asdf

Jason Statham Magyarországon forgat

  • Szerző: P. Kristóf
Paul Feig hazánkban forgatja következő filmjét, melynek főszereplője a Női szervek sikere után ismét Melissa McCarthy lesz, de feltűnik majd mellette Jason Statham és Rose Byrne is.

A Női szervek és a Koszorúslányok című nagysikerű filmek rendezője, Paul Feig Budapesten forgatja következő titkosügynökös vígjátékát. A film címe Susan Cooper lesz és Melissa McCarthy kapta a főszerepet. A színésznő korában már dolgozott együtt a rendezővel a Női szerveken, de a Szívek szállodájából is ismerős lehet a hazai közönségnek.

Paul Feig

A történetről egyelőre semmi biztosat nem tudni azon kívül, hogy a címszereplő kémnő kalandjairól szól majd, míg Jason Statham szintén egy kémet alakít benne, aki őt segíti. Rose Byrne karakteréről még semmit nem árultak el. 

JS

A forgatás helyszínét maga a rendező jelentette be Twitter oldalán, aki már most hazánkban tartózkodik és a forgatás előkészületein dolgozik. A film producere, Adam Goodman szintén megerősítette a hírt és azt is elárulta, hogy a munkálatok elsősorban Budapesten és környékén zajlanak majd és az sem kizárt, hogy a teljes filmet itt készítsék el.

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon!

Megosztás facebookon